A 2024-es Külgazdasági Értekezlet megnyitóján beszélt Kisgergely Kornél
Július 2-5. között zajlott a Külgazdasági Értekezlet a Budapesti Kongresszusi Központban. A szerdai napot vezérigazgatónk szavai nyitották az exportfókuszú előadások blokkban.
Idén 10. alkalommal rendezték meg a nagyszabású szakmai rendezvényt, amely során a magyar export témaköre került a középpontba. A hazai külgazdasági diplomaták részvételével zajló esemény célja, hogy támogatást nyújtson a kis- és középvállalkozások külpiacokra történő eljutásában.
Kisgergely Kornél prezentációját az általános bemutatkozónkkal kezdte, amelyben az exporthitel-ügynökségek egyedülálló funkciójára és működési modelljeire is kitért. A beszéd során említésre kerültek az EXIM tevékenységének főbb fókuszpontjai is, mint például a magyar termékek versenyképességének támogatása és az exportőrök kockázatainak mérséklése is. Az integrált működésünknek köszönhetően pénzügyi termékek széles palettája elérhető ügyfeleink számára, Kisgergely Kornél ezek közül a legnépszerűbb konstrukciókat ismertette a hallgatósággal, köztük a nagy sikerű Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramunk aktuális eredményeivel.
Forrás: Külgazdasági és Külügyminisztérium