HU | EN | RU
2019. szeptember 6.

Lízingkonferenciát szervezett az EXIM Bábolnán

Szeptember 5-én a 32. Bábolnai Gazdanapok keretében tartotta meg Lízingkonferenciáját az EXIM. Az eseményen előadást tartott Szabó István Attila, az EXIM üzleti vezérigazgató-helyettese; Nyikos Katalin, a Deutsche Leasing Hungária Zrt. vezérigazgatója; Toldi Balázs a Budapest Lízing Zrt. vezérigazgatója és a Budapest Bank Zrt. üzletágvezetője; valamint Nemes Róbert agrárközgazdász.

A konferenciát azzal a céllal hívták össze, hogy minél többen megismerjék az Exportélénkítő Program termékeit, valamint hogy lehetőséget biztosítsanak az EXIM belföldi képviseletvezetőivel történő személyes egyeztetésekre.

Szabó István Attila, az EXIM üzleti vezérigazgató-helyettese előadásában elmondta – „Olyan stratégiailag kiemelt nemzetgazdasági ágazatok is, mint például az elsődleges mezőgazdasági tevékenység is finanszírozható EXIM forrásból. Az Exportélénkítő programban eddig 25 milliárd forintot szerződött le az intézménypáros; a rendelkezésre álló kereskedelmi banki és lízingkeretek mintegy 160 milliárd forintot tesznek ki.”

Az EXIM agrárállománya 2016-ban közel 108 milliárd forint volt, mely 2019 második negyedévére 139 milliárd forintra növekedett. Ezzel párhuzamosan emelkedett a lízingállomány összege is, mely 2016-ban 34 milliárd forintot tett ki, 2019 második negyedévéig pedig megközelítette a 37 milliárd forintot. – tájékoztatott a vezérigazgató-helyettes.

Nyikos Katalin, az „EXIM 25 Díjjal” jutalmazott Deutsche Leasing Hungária Zrt. vezérigazgatója kiemelte – „A Magyar Lízing-és Finanszírozó Társaságok Szövetsége több, mint 25 éve támogatja a beruházások megvalósulását. 2018-ban 13 százalékos növekedést értünk el közel 700 milliárd forint kihelyezéssel, mely tendenciával 2019-ben is számolunk.” A Lízingszövetség évente kb. 100 ezer új szerződést köt, tőkekintlévősége 1460 milliárd forint. – tette hozzá Nyikos Katalin.

Toldi Balázs, az EXIM „Év Lízingcége Díjjal” jutalmazott Budapest Lízing Zrt. vezérigazgatója, valamint az „Év Kkv-finanszírozója Díjjal” jutalmazott Budapest Bank Zrt. üzletágvezetője előadásában hangsúlyozta, hogy „A Budapest Bank-csoport Eximbankkal szerződött hitelállománya 2017-ről 2018-ra 54 százalékkal nőtt, míg a lízing terület 315 százalékos eredményt ért el.”

Nemes Róbert agrárközgazdászt a magyar mezőgazdaság előtt álló kihívásokra, a versenyképesség fenntartásának lehetőségeire hívta fel a figyelmet. Utóbbinál kiemelte a termelékenység, a hozzáadott érték növelését; a precíziós, adatalapú gazdálkodás térnyerését, valamint a technológia és tőkeexport fókuszát.

Az EXIM Exportélénkítő Programja által elérhető fix kamatozású konstrukciók célja, hogy hatékonyan ösztönözzék elsősorban a magyar kkv-szektor képviselőinek exportpiacokon való megjelenését, valamint elősegítsék nemzetközi versenyképességük növelését.

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес:
© 2023 EXIM Все права защищены