HU | EN | RU
 linkedin  facebook 
  • Hírek
  • Erős fókusz a nyugat-balkáni fejlesztési projekteken

Erős fókusz a nyugat-balkáni fejlesztési projekteken

Hétfő délelőtt az EXIM és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szervezésében Budapesten tartottak workshopot a Nyugat-Balkán fejlesztési lehetőségeiről.

Az eseményen beszédet mondott Joó István a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkára, valamint Jákli Gergely az EXIM vezérigazgatója.

Jákli Gergely az EXIM vezérigazgatója köszöntőjében elmondta: azért választották a nyugat-balkáni térséget témául, mert ügyfeleik szerint exportfejlesztés szempontjából célországként ez a terület az egyik legfontosabb számukra. Tavalyi esztendőben, a magyar nemzetgazdaság történelmében először ment 100 milliárd euro fölé a magyar export, melyben az EXIM is szerepet vállalt. A társaság teljes hitelállománya összesen 900 milliárd forint, a biztosítási állomány pedig 213 milliárd forint.

Az EBRD 300 aktív projekttel van jelen a régióban, melynek összértéke 5 milliárd euró. Az eddigi tendencia azt mutatja, hogy ez az összeg évente 1 milliárd euróval növekszik.

A vezérigazgató hozzátette – „Abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az EBRD egy magyar hölgyet, Hargitai Zsuzsát nevezte ki a Nyugat-Balkánért felelős regionális igazgatónak, akitől első kézből kaphatnak a résztvevők hasznos információkat a témával kapcsolatban.”

Joó István a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növekedéséért felelős helyettes államtitkára beszédében kiemelte: „A térségben komoly gazdasági potenciál rejlik Magyarország és a hazai vállalkozások számára is. A nyugat-balkáni országok importja az EU irányából 2010 óta 30%-kal emelkedett, míg kivitelük az EU irányába ugyanezen időszakban közel 80%-kal nőtt.

Magyarország kivitele a Nyugat-Balkán irányába 2017-ben először haladta meg a 2 milliárd eurót, kereskedelmi forgalma pedig a 3 milliárd eurót, 30%-ot meghaladó növekedést felmutatva az előző évhez viszonyítva. Kivitelünk és kereskedelmi forgalmunk tekintetében tehát 2017-ben csúcsot döntöttünk a Nyugat-Balkán régióval.”

A konferencián részletesen bemutatták, hogy a képviselt cégeknek miként van lehetőségük, a nemzetközi piaci intézmények, többek között az EBRD által finanszírozott projektekbe való bekapcsolódásra. Az előadásokat Hargitai Zsuzsanna az EBRD Nyugat-Balkánért felelős regionális igazgatója, valamint Berki Viktor az EXIM megbízott Exportfinanszírozás, biztosítás és nemzetközi kapcsolatok igazgatója tartotta.

Az EXIM az elmúlt évek során azon dolgozott, hogy megteremtse a vállalkozóknak azokat a szükséges alapokat, melyek szükségesek a nemzetközi tendereken való sikeres részvételhez, és el tudja juttatni azokat az információkat és forrásokat számukra, melyek elengedhetetlenek a sikeres szerepléshez.

Magyarországon az export növelése kiemelten fontos szerepet játszik a nemzetgazdaság erősítésében. A nemzetközi fejlesztési intézmények által finanszírozott projektekben való részvétel egy új lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalkozások sikeresen hozzájáruljanak a magyar exporttevékenység növeléséhez. Ennek megfelelően az EXIM-ben jelentős szerepet kap a hazai cégek támogatása a nemzetközi fejlesztési vérkeringésbe való bekapcsolódásban.

2018 EBRD JG

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: exim@exim.hu © 2019 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: exim@exim.hu © 2019 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес: exim@exim.hu
© 2019 EXIM Все права защищены

Teljes kamat mátrix
Hiteligénylő vállalkozás mérete és a hitel devizaneme Ügyfélkamat
1. év 2-3. év 4-6. év
KKV EUR 0,10% 0,19% 0,69%
  HUF forgóeszköz 720 M alatt 0,10% 0,10%  
  HUF 0,55% 0,80% 1,30%
  USD* 2,25% 2,50% 3,00%
NV EUR 0,19% 0,69% 1,69%
  HUF 0,80% 1,30% 2,30%
  USD* 2,50% 3,00% 4,00%
* 2020. január 1-re jegyzett 12 havi USD LIBOR

grafikon900m

Tisztelt Ügyfeleink!

Szeretnénk felhívni szíves figyelmüket, hogy a Kárenyhítő Hitel-, Hitelfedezeti és Hitelbiztosítási Programunk meghosszabbított határidővel, 2021. június 30-ig szerződhető!

A COVID-járvány okozta gazdasági károk enyhítése érdekében az Európai Bizottság meghosszabbította az eredetileg 2020. március 19-én elfogadott bizottsági közleményének hatályát, így a Kárenyhítő Hitel-, Hitelfedezeti és Hitelbiztosítási Programunk meghosszabbított határidővel, 2021. június 30-ig szerződhető. A kérelmek benyújtásának határideje 2021. június 15., minden egyéb feltétel változatlan.

A Kárenyhítő Programcsomag részleteit megtekintheti és letöltheti a weboldalunkról.

Üdvözlettel: 
EXIM
exim@exim.hu

Az Európai Bizottság ide vonatkozó döntésének összefoglalója és a Bizottság hivatalos közleménye elérhető a Támogatásokat Vizsgáló Iroda weboldalán itt és itt.