HU | EN | RU
  • Sajtószoba
  • Hírek
  • Az EXIM folyósított hiteleinek összege idén is meghaladja a 300 milliárd forintot
2018. december 5.

Az EXIM folyósított hiteleinek összege idén is meghaladja a 300 milliárd forintot

Szakmai konferenciát szervezett az EXIM szerda délelőtt Bábolnán, ahol elhangzott, hogy idén – az egymást követő ötödik évben – haladja meg az EXIM folyósított hiteleinek összege a 300 milliárd forintot. A rendezvényen ismertették az agrárágazati szereplők részére elérhető Exportélénkítő Program termékeit, az ágazatban rejlő lehetőségeket, és a szektort érintő jövőbeni kilátásokat.

2018 12 babolna

A rendezvényt azzal a céllal szervezte meg az EXIM, hogy minél szélesebb körben ismertesse új Exportélénkítő Programjának termékeit, melyek immár elérhetőek az agrárágazatban tevékenykedő vállalkozások és azok beszállítói számára is.

A résztvevőket Dr. Ponevács-Pana Petra beruházások ösztönzéséért felelős helyettes államtitkár köszöntötte, aki előadásában kiemelte – „A mezőgazdaság aránya a GDP-n belül az elmúlt öt évben enyhén nőtt, 3 és 4% között mozgott.” Hozzátette – „Az agrárvállalkozások hitelállománya 350 milliárd forint körül alakul 2015 óta. Ennek 77,2%-át forinthitelek, 22,8%-át devizahitelek adták 2017-ben. Ebben az évben a forinthitelek 90%-a éven túli, 10%-a pedig éven belüli hiteltermék volt.”

Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár ismertette a mezőgazdasági szektor aktuális helyzetét és kilátásait. Elmondta – „A kormány arra törekszik, hogy a hazai vállalkozásoknak stabil piaci és együttműködési rendszert, kiszámítható támogatási környezetet biztosítson.” A mezőgazdaság közeljövőjét meghatározó trendek közül a helyettes államtitkár kiemelte a precíziós gazdálkodás, és a digitalizáció szerepét.

Jákli Gergely az EXIM vezérigazgatója előadásában hangsúlyozta – „Az Exportélénkítő Program termékeivel a teljes agrárszektor vertikumát lefedik.” Az EXIM által refinanszírozott kereskedelmi banki hitelállomány átlag kamata ez évben 1,73 százalék volt. Ezek olyan fix kamatozású hitelkonstrukciók, amelyekkel a vállalkozások kiszámítható és hatékony gazdasági működését, továbbá nemzetközi versenyképességük növekedését segítik elő – tájékoztatott a vezérigazgató.

A rendezvényen Budai Zoltán a Bábolna Tetra Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Marosi Gábor a Woodstock Kft. ügyvezető igazgatója is megosztotta exporttapasztalatait a konferencián résztvevőkkel.

2018 12 babolna

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес:
© 2023 EXIM Все права защищены