Magyar Export Napja

Sikerrel indítottuk útjára a hagyományteremtő szándékkal létrehozott Magyar Export Napját, amelynek célja egy szakmai fórum megteremtésével a sikeres hazai exportőr vállalatok, az exportálni szándékozó magyar cégek, a külgazdasági intézményrendszer és a nemzetközi szakmai partnerek együttműködésének erősítése, továbbfejlesztése, a meglévő tapasztalatok, sikertörténetek megosztása.

A szakmai fórum fővédnöke Szíjjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter megnyitó beszédében elmondta: „Idén, az eddigi adatok alapján, várhatóan a magyar gazdaságtörténet legmagasabb exportszámait tudja felmutatni a gazdaság”.

magyar export napja 002

Ezt követően az EXIM vezérigazgatója Urbán Zoltán köszöntő beszédében hangsúlyozta: a Magyar Export Napja olyan szakmai fórum, ahol nemcsak az exporthoz kapcsolódó tudásról, hanem a vállalkozásokat segítő lehetőségekről, vagy a befektetés ösztönzésről is tájékoztatást nyújtanak.

magyar export napja 003

Kapcsolódó megjelenés a Kormány.hu oldalán

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban szabályzat

megértettem

Mik azok a „cookie-k”, avagy a „sütik”

  • Egyes általunk használt "sütik" elengedhetetlenek az oldal megfelelő működéséhez („folyamat sütik”), mások információkat gyűjtenek a weboldal használatával kapcsolatban (statisztikák), hogy még kényelmesebbé és hasznosabbá váljon az oldal. Néhány "süti" csak átmeneti és eltűnik a böngésző bezárásával, míg léteznek tartós változatok is, melyek huzamosabb ideig számítógépen maradnak.

A "sütik" célja

  • a látogató beállításainak, használati szokásainak rögzítésével az oldalon való navigáció és ezáltal a honlap használatának megkönnyítése
  • a felhasználói élmény javítása, azáltal, hogy információt gyűjtünk arról, hogy a látogató hogyan használja a weboldalt, mely oldalait látogatja vagy használja leggyakrabban. Így megtudhatjuk, hogyan biztosítsunk még jobb felhasználói élményt, ha ismét meglátogatja oldalunkat
  • statisztikák gyűjtése, melyek elemezése segíti megérteni azt, hogy a látogatók hogyan használják a website mellett a további online szolgáltatásokat, amelyeket ezáltal tovább fejleszthetünk
  • a weboldal továbbfejlesztése, majd finomhangolása a látogatói igényeknek megfelelően

Ilyen "sütiket" használunk 

  • "munkamenet sütik"
    A "munkamenet sütik" a honlap böngészéséhez, a funkciók használatához szükségesek, többek között lehetővé teszik a látogató által adott oldalon, funkcióban vagy szolgáltatásban végzett műveletek megjegyzését. A "munkamenet sütik" alkalmazása nélkül a honlap zökkenőmentes használata nem garantálható. Érvényességi idejük az adott látogatás időtartamára terjed ki, a "sütik" a munkamenet végén vagy a böngésző bezárásával automatikusan törlődnek.
  • "használatot támogató sütik"
    Ezek a "sütik" lehetővé teszik, hogy honlapunk megjegyezze, hogy milyen működési módot választott (pl. honlap magyar vagy angol változatot használja, kereső eredmény listájában hány találat jelenjen meg egyszerre stb.). Ez annak érdekében történik, hogy a következő látogatás alkalmával ezeket ne kelljen újból megadnia. 
  • "teljesítményt biztosító sütik" segítségével információt gyűjtünk arról, hogy látogatóink hogyan használják honlapunkat. Teljesítménymérés céljából weboldalunk minden látogatás alkalmával harmadik fél általi „sütiket” használ. A „sütik” használatával nyomon követjük, hogy a weboldalt hányan látogatják, és milyen tartalmak iránt érdeklődnek. Minden információt név nélkül tárolunk és a látogatók viselkedésének anonim elemzésére használjuk, hogy magas színvonalú élményt tudjunk biztosítani a felhasználóknak.
    A honlapunk a Google Analytics analitikai célú sütijeit használja. A szolgáltatással kapcsolatos részletes tájékoztatót a következő linken keresztül érhető el: https://www.google.com/analytics/terms/us.html

Maximális biztonság

  • Lényeges, hogy a bank a "sütik" engedélyezése esetén sem jegyez meg semmilyen azonosítót vagy jelszót. A látogató a "sütik" elfogadása esetén is teljes biztonságban használhatja szolgáltatásainkat.

A "sütik beállításának" ellenőrzése, a "sütik" letiltása

  • A modern böngészők engedélyezik a "süti beállítások" módosítását. A böngészők egy része alapértelmezettként automatikusan elfogadja a "sütiket", de ez a beállítás is megváltoztatható annak érdekében, hogy a jövőre nézve megakadályozza a látogató az automatikus elfogadást. Átállítás esetén a böngésző a továbbiakban minden alkalommal felajánlja a "sütik beállításának" választási lehetőségét.
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy mivel a "sütik" célja a weboldal használhatóságának és folyamatainak támogatása, valamint megkönnyítése, a "sütik" letiltása esetén nem tudjuk garantálni, hogy a látogató képes lesz a weboldal valamennyi funkciójának teljes körű használatára. A weboldal ez esetben a tervezettől eltérően működhet a böngészőben.