HU | EN | RU
2020. szeptember 29.

A zöld finanszírozás jövőjéről a GreenTech-konferencián

Az EXIM elkötelezett a zöld technológiák terjedése és ezek finanszírozása mellett – erre a gondolatra fűzte fel Fenntartható finanszírozás, zöldülő export című előadásának mondanivalóját a szeptember 25-i, zalaegerszegi GreenTech-konferencián Szőcs Gábor, az EXIM igazgatója, világbanki kapcsolattartója.

Ma a legjelentősebb hét globális kihívásból hat a környezettel, a klímával áll összefüggésben – ezért ahogy az ENSZ, úgy az EU is a fenntartható fejlesztéseket szorgalmazza. Ezen a téren a nemzetközi finanszírozók, exporthitel-ügynökségek is elkötelezettek, így az EXIM is – finanszírozási és társadalmi felelősségvállalási (CSR) oldalról egyaránt. A zöld beruházás fogalmának nagyon szigorú kritériumrendszere van, ám megéri ezeknek megfelelni: az OECD becslése szerint ugyanis a klímavédelmi célokat is integráló beruházások már négy éven belül egy százalékkal emelhetik a GDP-t, 2050-re pedig akár 4,7%-os növekményt eredményezhetnek globális szinten – hangzott el az előadásban. Az EXIM az elmúlt években két nagyszabású nemzetközi, zöld projektben is részt vett: Ghánában egy több mint 11 millió eurós fejlesztés keretében finanszírozott egy szennyvíztisztító telepet, amely százezer embernek javított ez életminőségén; egy vietnámi víztisztító beruházás pedig mintegy 13 ezer háztartás életét tette komfortosabbá jelentős mértékben. Nemzetközi viszonylatban a tizenháromezret is meghaladja a nyitott tenderlehetőségek száma a környezetvédelem területén – ezekben a magyar cégeknek is számos vonzó lehetőség rejlik.

greentech

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес:
© 2023 EXIM Все права защищены