HU | EN | RU
 linkedin  facebook 

Támogatott exportlehetőségek Kazahsztánba mezőgazdasági vállalkozások számára

A 40 millió USD jegyzett tőkével létrehozott Kazah-Magyar Mezőgazdasági Befektetési Alap (Alap) 2015 decemberében kezdte meg működését.

Az Eximbank és a KazAgro National Management Holding JSC, mint alapítók biztosítják a befektetésekhez és működéshez szükséges forrást 20-20 millió USD arányban, az alapkezelést pedig a nemzetközi Asian Debt Management Capital (ADM) végzi. Jelenleg három befektetési ügylet is előkészítés alatt áll (tejipar, húsipar és növénytermesztés területeken), ezekből kettő olyan cégekbe, melyek jelentős magyarországi beszállítói körökkel rendelkeznek, vagy Magyarországhoz is köthető üzleti tevékenységet végeznek. Az Alapkezelő a folyamatban lévő tárgyalások és átvilágítások lezárását követően, várhatóan a harmadik negyedévben teljesíti az első befektetést kb. 10M USD értékben. A Kazah-Magyar Mezőgazdasági Befektetési Alap budapesti szakmai konferenciáján részt vett a Kazah Köztársaság magyarországi nagykövete, Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a KazAgro JSC, az ADM Capital és az Exim képviselője.

Az EXIM nyitott a Kazahsztánba irányuló exportügyletek finanszírozására, az alap létrehozásával megteremtette a tőkefinanszírozási lehetőséget magyar cégek kazahsztáni terjeszkedéséhez exportőri, befektetői és beszállítói szinten is. Az Eximbanknak 255 millió eurós országlimitje van, ami szabadon felhasználható. A MEHIB-nél a két éven belüli és túli futamidejű ügyletek kapcsán Kazahsztán a biztosítható országok közé tartozik. A MEHIB biztosítás terhére egy kazah cég már 2015 óta hulladékgazdálkodási berendezéseket szállít ki, egy hazai cég orvosi berendezések és reagensek exportjával kapcsolatban folytat előrehaladott tárgyalásokat. A Kazah-Magyar Mezőgazdasági Befektetési Alap pedig egy újabb lehetőséget teremtett a magyar mezőgazdasági vállalkozásoknak a kazah piacra lépéshez.

A KazAgro, mint az egyik alapító széleskörű tapasztalattal és tudással rendelkezik a kazah mezőgazdaság tekintetében, 49 ezer ügyfele van, az ország mezőgazdasági termelőinek 80 százalékával áll kapcsolatban. Az alap befektetési döntéseit és napi működését független alapkezelőként a nemzetközi ADM Capital végzi. Az ADM 2005 óta működik Kelet-Közép Európában, Törökországban és Kazahsztánban, ahol az egyik legnagyobb független vagyonkezelő cégnek számít.

Az Alapkezelő a kazahsztáni céltársaságok mellett, több magyar beszállítóval is kapcsolatban áll a befektetések elvárt magyar tartalma miatt. A mai napig bezárólag két előzetes beszállítói szándéknyilatkozatot kötött az alapkezelő, az egyik egy élőállat és tenyésztojás szállításáról.

Puskás András, az EXIM vezérigazgató-helyettese megnyitójában elmondta: „Az alapkezelői szerződés értelmében, az EXIM vagyoni hozzájárulása alapján minimum 20 millió USD értékben kell olyan cégekbe fektetni, amelyek Magyarországhoz köthetőek. Az Alap célja, hogy magyar cégek bevonásával elősegítése Kazahsztán mezőgazdaságának fellendítését tőkejuttatással és professzionális menedzsmenttel elsősorban a termelési, feldolgozási, tárolási és szállítmányozási területen, a tejtermék-, a gabona-, a zöldség-gyümölcs-, a hal- és a húsipar ágazatokban.”

Köszöntő beszédében Rusztemov Nurbah, a Kazah Köztársaság magyarországi nagykövete hozzátette: "Új gazdaságpolitikát vezettek be, amely alapján az egyik legfontosabb feladat a mezőgazdaság élénkítése, a bioélelmiszerek előállításában is jelentős növekedést szeretnének elérni. A kazah-magyar alap tovább fogja javítani Kazahsztán exportlehetőségeit​."

dr. Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár kiemelte: „A kazah-magyar relációban – úgy is, mint a Keleti Nyitás egyik célországában – nagy export-lehetőséget látunk a mezőgazdasági technológiák számára. Külkereskedelmünk jelenleg is erőteljes többletet mutat Kazahsztánnal, ugyanakkor a magyar agrártechnológiának hagyományosan célpiaca a posztszovjet térség, így reális célkitűzés ennek tovább növelése.”

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára hangsúlyozta: „Kazahsztán rendelkezik a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaságával, hazánk pedig hagyományosan jó kapcsolatot ápol az ázsiai országgal. Az agrár-külkereskedelmi forgalmunkban kivitelünk az elmúlt 8 teljes évben pozitív volt, 6,7 és 13,6 millió euró között alakult. Az elmúlt években a konzerv zöldségek – főként a borsó – vált a legjelentősebb exportcikkünkké, de növekszik az élő baromfi és kukorica, napraforgó exportunk is Kazahsztán felé. Magyarország számára kiemelt jelentőségű az Asztana EXPO-2017 kiállításon való megjelenés, ahol az ökoinnovációban és bioenergetikában érdekelt magyar cégek mutatkoznak be.”

Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium, nemzetközi gazdasági kapcsolatokért és fenntartható gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára, a magyar gazdaságpolitika eredményei kapcsán kiemelte: „A stabil gazdasági növekedés megfelelő hátteret biztosít a kétoldalú gazdasági együttműködés bővítéséhez. A hazai iparfejlesztés irányait kijelölő Irinyi Tervben meghatározott kiemelt ágazatok a kétoldalú kapcsolataink diverzifikálásához is támpontot adnak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Magyar-Kazah Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság (KKB) és a Magyar-Kazah Stratégiai Tanács társelnökeként kiemelt figyelemmel kíséri a gazdasági együttműködést, amelynek a bővítéséhez úgy látjuk – többek között e két testület működtetésével és az Alap felállításával is – megteremtettük a kereteket.”

Alexey Ten, befektetési igazgató az Alap által vizsgált és befektetésre előkészített projekt vonatkozásában három céltársaságot emelt ki. Az észak-kazahsztáni Broiler csirkenevelő farm részleges kivásárlását, üzlet re-strukturálási, modernizációs és kapacitásbővítési céllal, két szakmai társbefektető bevonásával valósít meg az Alap. A cég kiválasztásnál elsődleges szempont volt a magyar hozzáadott érték, melyet a Bábolna Brojler Kft.-vel tenyésztojás tárgyában kötött beszállítói szándéknyilatkozat erősít meg. A másik két befektetés szintén a mezőgazdaságon belül valósul meg, az egyik egy vertikálisan integrált termelő és feldolgozó cég tőkefinanszírozása, amely a szántóföldi növény és takarmánytermesztéssel, raktározással, kereskedelemmel, továbbá élőállat tenyésztéssel, kereskedelemmel és tejfeldolgozással is foglalkozik (jelentős magyar beszállítói körrel), valamint vagy egy zöldmezős 20 hektáros üvegház beruházás az Aktobe régióban.

Gulnaz Atamkulova, a KazAgro JSC vezérigazgató-helyettese a kazah mezőgazdasági minisztérium tulajdonában lévő és annak a felügyelete alatt működő intézmény Kazah Mezőgazdasági Holding működéséről és feladatairól tartott rövid beszámolót. A Holding hét leányvállalatot foglal magába, melyek az mezőgazdasági termelés teljes folyamatát lefedik a finanszírozás, felvásárlás, raktározás, logisztika, tanácsadás, garanciák és integrátori feladatokat is ideértve. Elmondta, hogy a kazah bruttó mezőgazdasági termelés 2012-2016 között tenge értéken közel megduplázódott, miközben a magánkézben lévő mezőgazdasági vállalkozások száma megközelítőleg 50%-al emelkedett. A Kazagro hitelezési aktivitása a mezőgazdaságban folyamatos növekedést mutatott, az agráriumon belül történt kihelyezéseknek 45%-a (összesen 1 244Mrd tenge) a Kazagro Finance-hez köthető.”

 zb 0003

 zb 0002

 zb 0006

 zb 3180m

 zb 0007

 zb 0008

 zb 0001

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: exim@exim.hu © 2019 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: exim@exim.hu © 2019 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес: exim@exim.hu
© 2019 EXIM Все права защищены

Teljes kamat mátrix
Hiteligénylő vállalkozás mérete és a hitel devizaneme Ügyfélkamat
1. év 2-3. év 4-6. év
KKV EUR 0,10% 0,19% 0,69%
  HUF forgóeszköz 720 M alatt 0,10% 0,10%  
  HUF 0,55% 0,80% 1,30%
  USD* 2,25% 2,50% 3,00%
NV EUR 0,19% 0,69% 1,69%
  HUF 0,80% 1,30% 2,30%
  USD* 2,50% 3,00% 4,00%
* 2020. január 1-re jegyzett 12 havi USD LIBOR