HU | EN | RU
 linkedin  facebook 

Az EXIM kockázatátvállalással, fix kamatozású termékekkel segíti az exportőrök versenyképességének növelését

„A térségi nagyberuházások hatása a helyi kis- és középvállalkozások helyzetére” címmel szervezett szakmai konferenciát az EXIM szerda délelőtt Debrecenben. A rendezvényen részt vett dr. Szép-Tüske Rita a Külgazdasági és Külügyminisztérium Exportfejlesztési Koordinációs Főosztályának vezetője, dr. Barcsa Lajos Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere, Jákli Gergely az EXIM vezérigazgatója, Szabó István Attila az EXIM üzleti vezérigazgató-helyettese, valamint Póser Zoltán az EDC Debrecen Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A konferencián résztvevőket dr. Barcsa Lajos alpolgármester köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy a gazdasági fejlődés teremti meg a város stabilitásának alapját. Jelenleg közel 8,000 működő gazdasági társaság van a régióban, melynek nagy része a mikró, kis- és közepes vállalkozások közül kerül ki. Kitért arra is, hogy a város minden segítséget megad a vállalkozásoknak. Az adminisztrációs folyamatok gyorsítása érdekében Vállalkozói Információs Pontokat hoztak létre, ahol a vállalkozások egy helyen kaphatnak meg minden információt szakértő kollégáktól.

Szép-Tüske Rita főosztályvezető előadásában elmondta - „a magyar kormány 2014-ben új külpolitikai irányt vett, és az ország nemzetgazdasági érdekein nyugvó, külgazdasági fókuszú külpolitika mellett határozta el magát. Az új külgazdasági-külpolitikai irányvonal célja az ország külső kitettségének csökkentése, a kivitel bővítése, a célpiacok és exportágazatok diverzifikálása, a magyar KKV-k külpiaci pozícióinak erősítése, valamint a hazánkba irányuló külföldi befektetések ösztönzése révén a gazdaságpolitika célkitűzéseinek megvalósításához való hozzájárulás.”

Jákli Gergely vezérigazgató előadásában a versenyképesség aspektusából mutatta be az EXIM szerepét. „Az állami tulajdonú pénzintézet feladata, hogy az exportáló vállalkozások versenyképességét segítse, mindezt teszi úgy, hogy mentesíti a vállalkozásokat az egyes pénzügyi kockázatoktól. Az elmúlt években végbement kamatcsökkentési hullám azt eredményezte, hogy a vállalkozások beruházásaikat rendkívül kedvező kamatfeltételek mellett tudták finanszírozni. Ez látszik a piaci statisztikákban, valamint a vállalati hitelállomány dinamikus kétszámjegyű növekedésében is. Azonban minden időszak véget ér egyszer. A kamatemelkedés drágítja a finanszírozási költségeket, ami begyűrűzik a termék értékesítési árába is. Nemzetközi összehasonlításban a magyar vállalkozások kisebb arányban hasznának fix kamatozású hiteleket, mint a nyugat-európai versenytársaik, így emelkedő kamatkörnyezetben versenyhátrányt szenvedhetnek. Az EXIM ennek kockázatát képes redukálni. Az Exportélénkítő Program termékei mind fix kamatozásúak, melyek a teljes futamidő alatt változatlanok. Ezzel tudja megvédeni azt a pénzügyi tervet, amit a cégek elgondoltak a beruházások megvalósításának pillanatában.”

A vezérigazgató hozzátette - „Az idei évben az EXIM fix kamatozású, hosszú lejáratú euro hiteleinek átlagkamata 1,29 % volt, míg a szintén fix kamatozású, hosszú lejáratú forint hitelek esetében 1,8 %.”

A rendezvényt Póser Zoltán, az EDC Debrecen Nonprofit Kft. ügyvezetőjének előadása zárta, mely Debrecen térségének infrastrukturális és munkaerőpiaci fejlesztésének irányait mutatta be.

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: exim@exim.hu © 2019 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: exim@exim.hu © 2019 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес: exim@exim.hu
© 2019 EXIM Все права защищены

Teljes kamat mátrix
Hiteligénylő vállalkozás mérete és a hitel devizaneme Ügyfélkamat
1. év 2-3. év 4-6. év
KKV EUR 0,10% 0,19% 0,69%
  HUF forgóeszköz 720 M alatt 0,10% 0,10%  
  HUF 0,55% 0,80% 1,30%
  USD* 2,25% 2,50% 3,00%
NV EUR 0,19% 0,69% 1,69%
  HUF 0,80% 1,30% 2,30%
  USD* 2,50% 3,00% 4,00%
* 2020. január 1-re jegyzett 12 havi USD LIBOR