HU | EN | RU
 linkedin  facebook 

Agrárpiac az aranytartalék

„Agrárpiac az aranytartalék” címmel rendezte meg csütörtökön konferenciáját a Figyelő hetilap. Az eseményt Nagy István agárminiszter nyitotta meg, az EXIM részéről Jákli Gergely vezérigazgató tartott előadást.

Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a vidék és a mezőgazdaság ügye nemcsak az ott élők, hanem az egész ország közös ügye, ezért 2019 az építkezés éve az agráriumban.

A miniszter a támogatási lehetőségek közül kiemelte az ökológiai gazdálkodások pályázatának 36 milliárd forintra emelt keretösszegét, továbbá az egységes támogatási kérelmeket. Utóbbinak köszönhetően 470 milliárd forinthoz juthatnak hozzá a termelők.

Jákli Gergely vezérigazgató az EXIM agrárfinanszírozási lehetőségeiről ismertette a résztvevőket. Elmondta, hogy a 2018-as évben a társaság agrárpiaci hitelállománya 143,7 milliárd forint volt, amely 12%-os bővülést jelent 2017-hez képest.

A vezérigazgató részletezte, hogy az EXIM tavalyi évben megújult termékpalettájának egyik fontos célja az agrárvállalkozások felé való nyitás. A mezőgazdasági termelésben, valamint az agrár feldolgozóiparban tevékenykedő hazai cégek részére az exportélénkítést elősegítő forgóeszközhitellel, beruházási hitellel és lízinggel áll rendelkezésre az intézménypáros. Az EXIM új termékei fix kamatozásúak a teljes futamidő alatt, kiszámítható forrást biztosítva ezzel a vállalatok számára.

agrarkonferencia

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: exim@exim.hu © 2019 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: exim@exim.hu © 2019 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес: exim@exim.hu
© 2019 EXIM Все права защищены

Teljes kamat mátrix
Hiteligénylő vállalkozás mérete és a hitel devizaneme Ügyfélkamat
1. év 2-3. év 4-6. év
KKV EUR 0,10% 0,19% 0,69%
  HUF forgóeszköz 720 M alatt 0,10% 0,10%  
  HUF 0,55% 0,80% 1,30%
  USD* 2,25% 2,50% 3,00%
NV EUR 0,19% 0,69% 1,69%
  HUF 0,80% 1,30% 2,30%
  USD* 2,50% 3,00% 4,00%
* 2020. január 1-re jegyzett 12 havi USD LIBOR