HU | EN | RU
2019. május 13.

Átadták az UBM kerelőszentpáli takarmánygyárát –

Az eddigi legnagyobb magyar tőkével megvalósuló agrárberuházás jött létre Romániában

Péntek délelőtt a Maros megyei Kerelőszentpálon adták át az UBM Csoport, East Csoport és Oprea Avicom tulajdonában levő UBM Feed Romania SRL új gyárát, amely az eddigi legjelentősebb magyar tőkével megvalósuló agrárberuházás Romániában. Az avatóünnepségen ahol Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mondott, részt vett Jákli Gergely az EXIM vezérigazgatója is.

Az UBM beruházása az EXIM számára kiemelt fontosságú projekt, hiszen jelenleg Románia Magyarország egyik legjelentősebb külkereskedelmi partnere, a hazai cégek tőkekihelyezésének meghatározó célpontja.

Az EXIM finanszírozásával megvalósuló beruházás nem csak a közel 1800 fős település, hanem a teljes régió gazdaságának fejlődését mozdítja elő. A gyár beruházásának összértéke 15 millió euró, amelynek eredményeképpen Románia legnagyobb független, nem nagyvállalati integrációban működő üzeme jött létre. A 30 tonna/órás és 220 ezer tonna/éves kapacitású üzemben helyi gabonából, import szójából és magas hozzáadott értékű magyarországi komponensekből készülnek a romániai piacra baromfi, sertés és kérődző állatok számára takarmányok. Az alapanyagok mellett a versenyképes termékek kiváló minőségét az UBM cégcsoport közel 20 éves tapasztalata biztosítja.

A szomszédos országokat tekintve a román exportból Magyarország közel 40%-os részesedéssel bír, ezzel a legfontosabb regionális partnerévé vált Romániának. A magyar export szerepe még ennél is jelentősebb a román gazdaságban, hiszen hazánk több mint a felét adja a Romániába áramló külkereskedelemnek. Ezzel a keleti szomszédunk legfontosabb külkereskedelmi partnerei között hazánk olyan súlyú országként jelenik meg, mint Németország vagy Franciaország megelőzve az Egyesült Királyságot, valamint Lengyelországot.

Romániában közel 1 milliárd eurónyi magyar tőkebefektetés van jelen, amellyel hazánk a legnagyobb regionális befektetőnek számít a szomszédos országban. A magyar tőke eddig elsősorban a pénzügyi szektorban, gyógyszeriparban, logisztikában és a szolgáltató iparban volt jelen, a kerelőszentpáli takarmánygyár beruházásnak köszönhetően azonban már megjelenik az agrárágazatban is.

További információ:  

UBM JG

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес:
© 2023 EXIM Все права защищены