HU | EN | RU
2019. július 12.

Új logisztikai központot nyitott a Goodwill Pharma Kft.

A gyógyítás támogatása a legfontosabb cél.

Június végén nyitotta meg szegedi logisztikai központját a Goodwill Pharma Kft. A megvalósításhoz a Raiffeisen Bank Zrt. refinanszírozásával, az EXIM 350 millió forint értékű hitele járult hozzá. A projekt végeredményeként egy komplex, a vállalat hatékony, optimális működését biztosító logisztikai központ jött létre, mely a partnerek magas szintű elvárásaihoz maximálisan igazodik. Az új létesítmény irodái az ott dolgozó munkatársak számára minőségi munkakörnyezetet biztosítanak.

A két évtizede gyógyszeripari fejvadászattal induló cég ma már 80 márkával van jelen a magyar piacon. Gyógyszerek gyártása mellett, elindították az étrend-kiegészítők forgalmazását és gyártását is. „Növekvő portfóliónk szükségessé tette a tárolókapacitások bővítését, így a Goodwill Pharma egy új logisztikai központ építésébe kezdett Szegeden. Az áprilisi kezdet óta nagyon sok munkát elvégeztünk. A raktárközpont hivatalos átadása sikeresen megtörtént.” – mondta Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma Kft. alapító-tulajdonosa..

A folyamatos fejlődés jegyében létesített logisztikai központ 2019. június 26-án a működéshez szükséges OGYÉI engedélyt is megkapta.

A vállalat-csoport a határokon túlra is terjeszkedik. Szerbiában ugyanezen a néven megtalálhatóak, ahol többségi tulajdonosként van jelen a magyar cég. Emellett a Goodwill Pharma Koszovóban, Bosznia-Hercegovinában, Észak-Macedóniában, Szlovákiában, Csehországban és Albániában is képviselteti magát.

2018-ban a Goodwill Pharma szerb üzletága is elkezdte új irodaházának és telephelyének építkezési munkálatait Szabadkán. Az észak-vajdasági városból látják el a szerb, albán, macedón, montenegrói, koszovói és boszniai piacokat sajátgyártású étrend-kiegészítőkkel és a forgalmazott gyógyszerekkel. A létesítmény a tervek szerint 2020-ra készül el, biztosítva az egyre bővülő célpiac hatékony kiszolgálását.

A vállalat gazdasági eredményein túl, társadalmi szerepvállalására is büszke lehet, mivel a szegedi gyógyszercéget bízták meg a védjegyoltalom alatt álló „Szent-Györgyi Albert” név gondozásával. A cég elkötelezett a gyógyítás támogatása mellett. Fontos számukra, hogy felhívják a figyelmet az emberséges, színvonalas orvosi gyakorlat jelentőségére. Teszik ezt olyan kiemelkedő időszakokban is, mint július 1-én a magyar egészségügy napján, a Semmelweis-napon.

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес:
© 2023 EXIM Все права защищены