HU | EN | RU
2018. április 6.

Üzleti reggelit tartott az EXIM Kecskeméten

Az EXIM idén Kecskemét városát választotta az üzleti reggeli programsorozatának harmadik helyszínéül. Az eseményen Dr. Dancsó József, az EXIM operációs vezérigazgató-helyettese, Dr. Salacz László Kecskemét országgyűlési képviselője köszöntötte a helyi kkv-k vezetőit, valamint jelen volt Kurdi Viktor, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselője is.

A beszélgetés célja egy eszmecsere volt, ahol a helyi képviselők beszámoltak a régió gazdaságfejlesztési sikereiről, az EXIM pedig bemutatta üzleti lehetőségeit, biztosítási termékeit.

Dr. Dancsó József az EXIM vezérigazgató-helyettese köszöntőjében elmondta: „a 2015-ös adatok alapján a megye vállalkozásainak  41,3%-a a Kecskeméti járásban található, a megtermelt export bevétel 81,5%-a is innen származik. Nagy örömmel látjuk, hogy a térségben dinamikusan növekszik a kkv-k száma és súlya, ugyanakkor árbevételük is gyarapszik.” A vezérigazgató-helyettes hozzátette: „Az EXIM a megyében 152 millió eurót meghaladó finanszírozással, valamint 8,5 milliárd forint aktív ügylettel van jelen. Bízom benne, hogy beszélgetésünk megerősíti az üzleti kapcsolatunkat. Társaságunk célja, hogy minél több kkv-t forráshoz juttassunk.”

„Idén 650 éves Kecskemét városa, mely az évek során példátlan gazdasági fejlődésen ment keresztül. Ennek egyik mérföldköve a Mercedes-Benz Manufacturing  Hungary Kft. betelepülése. A kecskeméti városvezetés kedvező üzleti politikájának köszönhetően egyre több vállalkozás érezte úgy, hogy a várost válassza telephelyként. Reméljük, hogy ez a tendencia a jövőben is ugyanilyen dinamikával fog bírni és minél több kkv talál majd otthont Kecskeméten.” – emelte ki beszédében Dr. Salacz László, Kecskemét országgyűlési képviselője.

Az EXIM eseményén bemutatta céljait is, melyek között szerepel az EXIM lefedettség növelésének lehetőségei. Ezt a növelést a nem EU és fejlett OECD relációba történő export kapcsán a MEHIB termékek ajánlásával, a refinanszírozási volumen, valamint a kockázatmegosztási termék (HFG) ismertségének növelésével kívánja elérni az EXIM. A célok között kapott szerepet az EXIM JEA kamattámogatott hiteltermékei mellett az export előfinanszírozási és beruházási hiteltermékeinek alaposabb ismertetése is.

2018 kecskemet 2

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес:
© 2023 EXIM Все права защищены