HU | EN | RU
2019. április 26.

Több mint 1100 folyósítás történt a tavalyi évben

A Piac & Profit által „KKv-hitelezés-2019” címmel megrendezett konferencián vett részt az EXIM, ahol Szabó István Attila üzleti vezérigazgató-helyettes tartott előadást „Exportcélú beruházási és forgóeszközhitelek” címmel.

A vezérigazgató-helyettes előadásában kitért arra, hogy még mindig nagyon kevés hazai kkv használja ki az exportban rejlő lehetőségeket, mely arányaiban annyit tesz, hogy 100 vállalkozásból csak 6-7 exportál.

Szabó István Attila elmondta, hogy az EXIM piaci hiányosságokat lefedő termékeket kínál a vállalatok teljes életciklusára vonatkozólag, közvetlenül és pénzügyi partnerein keresztül egyaránt. Az exportáló cégeknek beruházási hitellel, forgóeszközhitellel és lízinggel áll rendelkezésére az intézménypáros. Ezen felül biztosítási szolgáltatás is elérhető, melynek előnye, hogy a MEHIB kockázatvállalása mellett a magyar exportőr mentesül a külföldi vevő nem fizetési kockázata alól. 

Az EXIM fókuszában a kkv-szektor áll. Küldetésünk, hogy minél több magyar vállalkozásnak segítsünk az exportpiacokra való kijutásban, versenyképességük növelésében. A tavalyi évben intézménypárosunk több mint 1100 darab folyósítást hajtott végre. A folyósítások 83 százaléka 300 millió forint összeg alatti, a legkisebb hitelügylet 15 millió forint, a legnagyobb pedig 31 milliárd forint összegű volt – mondta Szabó István Attila üzleti vezérigazgató-helyettes.

piac

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес:
© 2023 EXIM Все права защищены