Új többségi tulajdonos a Trezexben

A Trezex többségi tulajdonának megszerzésével jelentős, több száz milliós forintos beruházást hajtott végre a készpénzlogisztika és értékszállítás piacán a GB & Partners. Az Exim Növekedési Alapból történt tőkeinjekció célja, hogy a jelentős átalakulását élő iparágban vezető pozíciót szerezzen meg a Trezex.

 A Magyarországon több mint 20 milliárd forintot teljesítő készpénz-logisztikai szektor az elmúlt években a gyökeresen átalakult: a nemzetközi hátterű, régi szereplőket, új, jobbára hazai tulajdonosi szerkezetű cégek váltották fel. A GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő úgy ítélte meg, hogy a folyamatosan változó piac kimagasló üzleti lehetőségekkel kecsegtet.
A Trezex a magyar piac harmadik legnagyobb szereplője 100 gépjárművel és 225 fős alkalmazotti létszámával. A 2015-ös évet közel 1,8 milliárd forintos árbevétel mellett 63,5 millió forintos adózott eredménnyel zárta. A cég a szektorra jellemző szintnél költséghatékonyabban végzi tevékenységét, amely a menedzsment által tudatosan végrehajtott racionalizálási munka eredménye. A Trezex szolgáltatásai a készpénzlogisztika és az értékszállítás teljes spektrumát felölelik, egyike az öt pénzfeldolgozási tevékenységre vonatkozó MNB-engedéllyel rendelkező szervezetnek.
A potenciált látva a GB & Partners az általa kezelt Exim Növekedési Alap több száz millió forintos tőkebefektetésén keresztül többségi tulajdonrészt szerzett a vállalatban. A befektetésből sor kerül az eszközpark bővítésére és fejlesztésére, ezáltal biztosítva az országos lefedettség növelését és a további növekedés feltételeit.
Az Alap célja olyan társaságok finanszírozása, amelyek a befektetésnek köszönhetően erőteljes növekedési pályára állíthatók, és képesek akár a nemzetközi piacon is sikerrel szerepelni. E tőkekihelyezés a GB & Partners 46. befektetése és a Trezex kiválóan megfelel a fenti két kritériumnak.
Az új többségi tulajdonos kitart a „győztes csapaton ne változtass” elv mellet, így a GB & Partners szakmai támogatása mellett a menedzsment változatlan formában folytathatja a megkezdett munkát: Kárpáti Balázs a Trezex vezérigazgatója és kisebbségi tulajdonosa marad. Feladata, hogy az eddig kiváló eredményeket biztosító üzleti terv szerint maximalizálja a jövőbeli exit értéket. 
„A tőkebefektetéssel új lehetőségek nyílnak előttünk, amelynek köszönhetően innovatív megoldásokat és eszközöket vezethetünk be a magyar piacon. A gyorsan változó körülmények mások számára kihívást jelentenek, számunkra azonban lehetőséget. Stabil lábakon állunk, nyereségesen és költséghatékonyan működünk. A célunk, hogy a magyar piac vezető szereplőjévé váljunk” – emelte ki Kárpáti Balázs, a Trezex vezérigazgatója.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban szabályzat

megértettem

Mik azok a „cookie-k”, avagy a „sütik”

  • Egyes általunk használt "sütik" elengedhetetlenek az oldal megfelelő működéséhez („folyamat sütik”), mások információkat gyűjtenek a weboldal használatával kapcsolatban (statisztikák), hogy még kényelmesebbé és hasznosabbá váljon az oldal. Néhány "süti" csak átmeneti és eltűnik a böngésző bezárásával, míg léteznek tartós változatok is, melyek huzamosabb ideig számítógépen maradnak.

A "sütik" célja

  • a látogató beállításainak, használati szokásainak rögzítésével az oldalon való navigáció és ezáltal a honlap használatának megkönnyítése
  • a felhasználói élmény javítása, azáltal, hogy információt gyűjtünk arról, hogy a látogató hogyan használja a weboldalt, mely oldalait látogatja vagy használja leggyakrabban. Így megtudhatjuk, hogyan biztosítsunk még jobb felhasználói élményt, ha ismét meglátogatja oldalunkat
  • statisztikák gyűjtése, melyek elemezése segíti megérteni azt, hogy a látogatók hogyan használják a website mellett a további online szolgáltatásokat, amelyeket ezáltal tovább fejleszthetünk
  • a weboldal továbbfejlesztése, majd finomhangolása a látogatói igényeknek megfelelően

Ilyen "sütiket" használunk 

  • "munkamenet sütik"
    A "munkamenet sütik" a honlap böngészéséhez, a funkciók használatához szükségesek, többek között lehetővé teszik a látogató által adott oldalon, funkcióban vagy szolgáltatásban végzett műveletek megjegyzését. A "munkamenet sütik" alkalmazása nélkül a honlap zökkenőmentes használata nem garantálható. Érvényességi idejük az adott látogatás időtartamára terjed ki, a "sütik" a munkamenet végén vagy a böngésző bezárásával automatikusan törlődnek.
  • "használatot támogató sütik"
    Ezek a "sütik" lehetővé teszik, hogy honlapunk megjegyezze, hogy milyen működési módot választott (pl. honlap magyar vagy angol változatot használja, kereső eredmény listájában hány találat jelenjen meg egyszerre stb.). Ez annak érdekében történik, hogy a következő látogatás alkalmával ezeket ne kelljen újból megadnia. 
  • "teljesítményt biztosító sütik" segítségével információt gyűjtünk arról, hogy látogatóink hogyan használják honlapunkat. Teljesítménymérés céljából weboldalunk minden látogatás alkalmával harmadik fél általi „sütiket” használ. A „sütik” használatával nyomon követjük, hogy a weboldalt hányan látogatják, és milyen tartalmak iránt érdeklődnek. Minden információt név nélkül tárolunk és a látogatók viselkedésének anonim elemzésére használjuk, hogy magas színvonalú élményt tudjunk biztosítani a felhasználóknak.
    A honlapunk a Google Analytics analitikai célú sütijeit használja. A szolgáltatással kapcsolatos részletes tájékoztatót a következő linken keresztül érhető el: https://www.google.com/analytics/terms/us.html

Maximális biztonság

  • Lényeges, hogy a bank a "sütik" engedélyezése esetén sem jegyez meg semmilyen azonosítót vagy jelszót. A látogató a "sütik" elfogadása esetén is teljes biztonságban használhatja szolgáltatásainkat.

A "sütik beállításának" ellenőrzése, a "sütik" letiltása

  • A modern böngészők engedélyezik a "süti beállítások" módosítását. A böngészők egy része alapértelmezettként automatikusan elfogadja a "sütiket", de ez a beállítás is megváltoztatható annak érdekében, hogy a jövőre nézve megakadályozza a látogató az automatikus elfogadást. Átállítás esetén a böngésző a továbbiakban minden alkalommal felajánlja a "sütik beállításának" választási lehetőségét.
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy mivel a "sütik" célja a weboldal használhatóságának és folyamatainak támogatása, valamint megkönnyítése, a "sütik" letiltása esetén nem tudjuk garantálni, hogy a látogató képes lesz a weboldal valamennyi funkciójának teljes körű használatára. A weboldal ez esetben a tervezettől eltérően működhet a böngészőben.