Nyolc kategóriában díjazta legsikeresebb pénzügyi közvetítőpartnereit az EXIM

A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB) Intézménypáros kedd délután Budapesten rendezte meg az EXIM Awards gálát, ahol a 2018-as évben elért eredmények alapján díjazta pénzügyi partnereit. Az eseményen köszöntőbeszédet mondott Magyar Levente a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese, valamint Jákli Gergely az EXIM vezérigazgatója.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese kiemelte -

"Magyarország a világ 34. legnagyobb exportőre abszolút értékben, de a lemaradásunk még így is elég nagy azokhoz az országokhoz képest, amelyekbe exportálni szeretnénk.” Miniszterhelyettes úr méltatta az utóbbi évek gazdasági teljesítményét, de hangsúlyozta, hogy hasonló teljesítményre van szükség ahhoz, hogy tartani tudjuk a gazdasági növekedés ütemét.

"Az új Nemzeti Exportstratégia egyik legfontosabb célkitűzése, a régiós szintű legjobb, leggyorsabb exportfinanszírozási rendszer kidolgozása. A kkv-k termelékenysége az elmúlt nyolc évben több mint 30 százalékot növekedett, míg az unióban ez csak 9 százalék körüli érték volt átlagosan. A végső cél, hogy a magyar cégek tőkekihelyezése elérje azt a volument, amely külföldről jön Magyarországra" – tájékoztatott a miniszterhelyettes.

Jákli Gergely, az EXIM vezérigazgatója beszédében hangsúlyozta - „Az elmúlt 25 évben azért tevékenykedtünk, hogy a magyar exportőrök minél nagyobb üzleti sikereket érjenek el a külföldi export piacokon és a jövőben is azért fogunk dolgozni, hogy ebben a formálódó világgazdaságban a hazai vállalkozások a lehető legnagyobb sikereket érjék el.”

A vezérigazgató kiemelte, hogy az EXIM számára kamatkiegyenlítés formájában biztosított 20 milliárd forint költségvetési összeggel szemben 316 milliárd forintnyi pozitív nemzetgazdasági hatás áll. Ekkora összeggel járult hozzá az EXIM a bruttó hazai termék bővüléséhez 2018-ban, amely 16-szoros megtérülést jelent az adófizetők pénzéből. Ezt a sikert az Intézménypáros 24 kereskedelmi és 9 lízing partnerén keresztül érte el. „A tavalyi évben 1446 ügyfélnek, összesen 216 milliárd forintot folyósítottunk refinanszírozás keretében. Finanszírozási portfoliónk 60-65 százaléka kereskedelmi bankokon keresztül valósul meg” – részletezte Jákli Gergely.

A rendezvényen az EXIM nyolc kategóriában értékelte pénzügyi közvetítőpartnerei 2018-as eredményeit. A kiemelkedő teljesítményért járó díjakat Magyar Levente miniszterhelyettes, Jákli Gergely vezérigazgató, valamint Szabó István Attila vezérigazgató-helyettes adta át.

Az ünnepség keretein belül az alábbi díjazottak vehettek át munkájuk elismeréseként emlékplakettet: az év „Kkv-finanszírozója 2018” kategóriában Toldi Balázs, a Budapest Bank Zrt. vállalati üzletágvezetője; a „MEHIB-díj 2018” kategóriában Patrick van Overloop, a K&H Bank Zrt. üzleti ügyfelek divízióvezetője; „Az év ügylete 2018” kategóriában Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese; „Az év lízing cége 2018” kategóriában Gigacz Attila, a Budapest Lízing Zrt. vezérigazgató-helyettese; „Az év bankja 2018” kategóriában Csorba Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. ügyvezető igazgatója; az „EXIM 25” lízing kategóriában Nyikos Katalin, a Deutsche Leasing Hungaria Zrt. vezérigazgatója; az „EXIM 25” banki kategóriában Móger Péter, az UniCredit Bank Hungary Zrt. ügyvezető igazgatója vehette át az elmúlt évben elért eredmények méltatására szolgáló díjat.

Az EXIM 2017-ben elhunyt vezérigazgatójának emlékére alapított Urbán Zoltán-emlékdíjat idén is az fiatal kolléga vehette át, kinek a nevéhez a legnagyobb volumenű EXIM refinanszírozott állomány köthető. Az EXIM korábbi vezérigazgatója mindig felkarolta a fiatal tehetségeket, akikben látta a tenni akarást. Segítette és tanította őket. Fontos volt számára a következő generáció kinevelése.

Az Urbán Zoltán-díjat Kulbert Miklós, az UniCredit Bank Hungary Zrt. igazgatóhelyettese vehette át.

Az EXIM stratégiai célja, hogy kedvező finanszírozási és biztosítási szolgáltatásokkal járuljon hozzá a külgazdaság teljesítőképességének növeléséhez, a nemzetgazdasági hatás maximalizálása mellett. Ezen célok eléréséhez elengedhetetlen az EXIM pénzügyi közvetítőpartnereinek minél eredményesebb értékesítési tevékenysége, amely hatékonyan segíti elő azt, hogy az EXIM finanszírozási és biztosítási termékeivel a hazai exportőrök és a beszállítók lehető legszélesebb körét elérje.

További információ:

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban szabályzat

megértettem

Mik azok a „cookie-k”, avagy a „sütik”

  • Egyes általunk használt "sütik" elengedhetetlenek az oldal megfelelő működéséhez („folyamat sütik”), mások információkat gyűjtenek a weboldal használatával kapcsolatban (statisztikák), hogy még kényelmesebbé és hasznosabbá váljon az oldal. Néhány "süti" csak átmeneti és eltűnik a böngésző bezárásával, míg léteznek tartós változatok is, melyek huzamosabb ideig számítógépen maradnak.

A "sütik" célja

  • a látogató beállításainak, használati szokásainak rögzítésével az oldalon való navigáció és ezáltal a honlap használatának megkönnyítése
  • a felhasználói élmény javítása, azáltal, hogy információt gyűjtünk arról, hogy a látogató hogyan használja a weboldalt, mely oldalait látogatja vagy használja leggyakrabban. Így megtudhatjuk, hogyan biztosítsunk még jobb felhasználói élményt, ha ismét meglátogatja oldalunkat
  • statisztikák gyűjtése, melyek elemezése segíti megérteni azt, hogy a látogatók hogyan használják a website mellett a további online szolgáltatásokat, amelyeket ezáltal tovább fejleszthetünk
  • a weboldal továbbfejlesztése, majd finomhangolása a látogatói igényeknek megfelelően

Ilyen "sütiket" használunk 

  • "munkamenet sütik"
    A "munkamenet sütik" a honlap böngészéséhez, a funkciók használatához szükségesek, többek között lehetővé teszik a látogató által adott oldalon, funkcióban vagy szolgáltatásban végzett műveletek megjegyzését. A "munkamenet sütik" alkalmazása nélkül a honlap zökkenőmentes használata nem garantálható. Érvényességi idejük az adott látogatás időtartamára terjed ki, a "sütik" a munkamenet végén vagy a böngésző bezárásával automatikusan törlődnek.
  • "használatot támogató sütik"
    Ezek a "sütik" lehetővé teszik, hogy honlapunk megjegyezze, hogy milyen működési módot választott (pl. honlap magyar vagy angol változatot használja, kereső eredmény listájában hány találat jelenjen meg egyszerre stb.). Ez annak érdekében történik, hogy a következő látogatás alkalmával ezeket ne kelljen újból megadnia. 
  • "teljesítményt biztosító sütik" segítségével információt gyűjtünk arról, hogy látogatóink hogyan használják honlapunkat. Teljesítménymérés céljából weboldalunk minden látogatás alkalmával harmadik fél általi „sütiket” használ. A „sütik” használatával nyomon követjük, hogy a weboldalt hányan látogatják, és milyen tartalmak iránt érdeklődnek. Minden információt név nélkül tárolunk és a látogatók viselkedésének anonim elemzésére használjuk, hogy magas színvonalú élményt tudjunk biztosítani a felhasználóknak.
    A honlapunk a Google Analytics analitikai célú sütijeit használja. A szolgáltatással kapcsolatos részletes tájékoztatót a következő linken keresztül érhető el: https://www.google.com/analytics/terms/us.html

Maximális biztonság

  • Lényeges, hogy a bank a "sütik" engedélyezése esetén sem jegyez meg semmilyen azonosítót vagy jelszót. A látogató a "sütik" elfogadása esetén is teljes biztonságban használhatja szolgáltatásainkat.

A "sütik beállításának" ellenőrzése, a "sütik" letiltása

  • A modern böngészők engedélyezik a "süti beállítások" módosítását. A böngészők egy része alapértelmezettként automatikusan elfogadja a "sütiket", de ez a beállítás is megváltoztatható annak érdekében, hogy a jövőre nézve megakadályozza a látogató az automatikus elfogadást. Átállítás esetén a böngésző a továbbiakban minden alkalommal felajánlja a "sütik beállításának" választási lehetőségét.
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy mivel a "sütik" célja a weboldal használhatóságának és folyamatainak támogatása, valamint megkönnyítése, a "sütik" letiltása esetén nem tudjuk garantálni, hogy a látogató képes lesz a weboldal valamennyi funkciójának teljes körű használatára. A weboldal ez esetben a tervezettől eltérően működhet a böngészőben.