Új irányok a gazdaság-, és a támogatáspolitikában

A vállalkozásoknak alkalmazkodniuk kell a világban zajló változásokhoz. 
Június 4-én Budapesten tartott előadást Jákli Gergely, az EXIM vezérigazgatója a „Vállalkozások nemzetközi versenyképességének növelése” témában a Joint Venture Szövetség konferenciáján.

A vezérigazgató prezentációjában hangsúlyozta - Ahhoz, hogy egy magyar vállalkozás versenyképes legyen, alkalmazkodnia kell a világban megfigyelhető változásokhoz, és ki kell használnia a változásokban rejlő lehetőségeket.

Jelenleg is számos, a hazai kkv-k versenyképességét nehezítő kihívás figyelhető meg – ilyen például az USA és Kína közt folyó kereskedelmi háború, a Brexit, a klímaváltozás és a környezet átalakulása, a globalizáció kérdése, vagy a demográfia alakulása.

Jákli Gergely kiemelte az innováció kulcsfontosságú szerepét a versenyképességet befolyásoló tényezők közül; hiszen bár az Európai Unió innovációs teljesítménye 2010 óta átlagosan 5,8 százalékponttal nőtt, hazánk még mindig a mérsékelt innovátorok közé sorolt országok közt kap helyet.

Az EXIM termékei megoldást jelenthetnek a magyar mikro-kis- és középvállalkozások részére, ahhoz hogy felvegyék a versenyt nemzetközi piacokon is - legyen szó a termelékenység növekedéséről, digitalizációról, innovációról, az Ipar 4.0 technológiáiról, big data-ról, mesterséges intelligenciáról. „Az EXIM termékeket használó ügyfelek árbevétele másfélszer gyorsabban növekedett, mint azon vállalkozásoké, akik nem használják termékeinket.” – tette hozzá a vezérigazgató.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban szabályzat

megértettem

Mik azok a „cookie-k”, avagy a „sütik”

  • Egyes általunk használt "sütik" elengedhetetlenek az oldal megfelelő működéséhez („folyamat sütik”), mások információkat gyűjtenek a weboldal használatával kapcsolatban (statisztikák), hogy még kényelmesebbé és hasznosabbá váljon az oldal. Néhány "süti" csak átmeneti és eltűnik a böngésző bezárásával, míg léteznek tartós változatok is, melyek huzamosabb ideig számítógépen maradnak.

A "sütik" célja

  • a látogató beállításainak, használati szokásainak rögzítésével az oldalon való navigáció és ezáltal a honlap használatának megkönnyítése
  • a felhasználói élmény javítása, azáltal, hogy információt gyűjtünk arról, hogy a látogató hogyan használja a weboldalt, mely oldalait látogatja vagy használja leggyakrabban. Így megtudhatjuk, hogyan biztosítsunk még jobb felhasználói élményt, ha ismét meglátogatja oldalunkat
  • statisztikák gyűjtése, melyek elemezése segíti megérteni azt, hogy a látogatók hogyan használják a website mellett a további online szolgáltatásokat, amelyeket ezáltal tovább fejleszthetünk
  • a weboldal továbbfejlesztése, majd finomhangolása a látogatói igényeknek megfelelően

Ilyen "sütiket" használunk 

  • "munkamenet sütik"
    A "munkamenet sütik" a honlap böngészéséhez, a funkciók használatához szükségesek, többek között lehetővé teszik a látogató által adott oldalon, funkcióban vagy szolgáltatásban végzett műveletek megjegyzését. A "munkamenet sütik" alkalmazása nélkül a honlap zökkenőmentes használata nem garantálható. Érvényességi idejük az adott látogatás időtartamára terjed ki, a "sütik" a munkamenet végén vagy a böngésző bezárásával automatikusan törlődnek.
  • "használatot támogató sütik"
    Ezek a "sütik" lehetővé teszik, hogy honlapunk megjegyezze, hogy milyen működési módot választott (pl. honlap magyar vagy angol változatot használja, kereső eredmény listájában hány találat jelenjen meg egyszerre stb.). Ez annak érdekében történik, hogy a következő látogatás alkalmával ezeket ne kelljen újból megadnia. 
  • "teljesítményt biztosító sütik" segítségével információt gyűjtünk arról, hogy látogatóink hogyan használják honlapunkat. Teljesítménymérés céljából weboldalunk minden látogatás alkalmával harmadik fél általi „sütiket” használ. A „sütik” használatával nyomon követjük, hogy a weboldalt hányan látogatják, és milyen tartalmak iránt érdeklődnek. Minden információt név nélkül tárolunk és a látogatók viselkedésének anonim elemzésére használjuk, hogy magas színvonalú élményt tudjunk biztosítani a felhasználóknak.
    A honlapunk a Google Analytics analitikai célú sütijeit használja. A szolgáltatással kapcsolatos részletes tájékoztatót a következő linken keresztül érhető el: https://www.google.com/analytics/terms/us.html

Maximális biztonság

  • Lényeges, hogy a bank a "sütik" engedélyezése esetén sem jegyez meg semmilyen azonosítót vagy jelszót. A látogató a "sütik" elfogadása esetén is teljes biztonságban használhatja szolgáltatásainkat.

A "sütik beállításának" ellenőrzése, a "sütik" letiltása

  • A modern böngészők engedélyezik a "süti beállítások" módosítását. A böngészők egy része alapértelmezettként automatikusan elfogadja a "sütiket", de ez a beállítás is megváltoztatható annak érdekében, hogy a jövőre nézve megakadályozza a látogató az automatikus elfogadást. Átállítás esetén a böngésző a továbbiakban minden alkalommal felajánlja a "sütik beállításának" választási lehetőségét.
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy mivel a "sütik" célja a weboldal használhatóságának és folyamatainak támogatása, valamint megkönnyítése, a "sütik" letiltása esetén nem tudjuk garantálni, hogy a látogató képes lesz a weboldal valamennyi funkciójának teljes körű használatára. A weboldal ez esetben a tervezettől eltérően működhet a böngészőben.