EN | HU | RU
25 November 2020

Az agrárszektor is bátran fordul az EXIM-hez

„Fontos különbség a mostani helyzet és a 2008-as válság között, hogy ma meglehetősen nagy mennyiségű forrás áll rendelkezésre” – nyilatkozta a Magyar Mezőgazdaság friss számában Jákli Gergely.

Az EXIM elnök-vezérigazgatója arról számolt be a lapban, hogy a világkereskedelemben 27 százalékos visszaesést okozó járvány itthoni hatásainak enyhítésére létrehozott Kárenyhítő Programcsomag iránt élénk az érdeklődés: a legsikeresebb elemének a hiteltermék bizonyul, amelynek keretében eddig nagyjából 650 cég 300 milliárd forintnyi kérelmét fogadta be a bank – és elmondható, hogy az összes igénylő 75 százaléka a kkv-szektorból érkezett, köztük a mezőgazdasági és az ahhoz kapcsolódó élelmiszeripari vállalkozások is igen aktívak voltak. Mint az interjúból kiderül, a gyorsan forgó, romlandó áruk vagy élő állatok exportálásánál gyakran alkalmazott exportvevő-biztosításra is van igény az agrárcégek részéről – különösen mióta az EXIM-nek átmenetileg, a járvány okozta gazdasági károkat enyhítendő, az Európai Unióban is lehetősége van ilyen szolgáltatásokat nyújtani.

A teljes interjú itt olvasható.

rsz jg

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес:
© 2023 EXIM Все права защищены