HU | EN | RU
 linkedin  facebook 

EXIM – anticiklikus szerep

Tisztelt Ügyfeleink!

Fontosnak tartjuk, hogy a kialakult járványügyi helyzetben is biztosítsuk folyamatos szakmai támogatásunkról. A vállalkozásokat negatívan érintő hatások, egy gazdasági lassulás vagy visszaesés mindig előtérbe helyezi az állami hátterű pénzintézetek, így az EXIM szerepvállalását is. Ez az anticiklikus szerep, – akár egy esetlegesen elhúzódó járványhelyzet esetén is –, még tovább erősödik.

25 éves exporthitelügynöki tapasztalatunkkal, finanszírozói és biztosítói szaktudásunkkal, illetve mély nemzetközi piacismeretünkkel szeretnénk biztosítani működésünk és partnerségünk változatlan stabilitásáról. Finanszírozási és biztosítási szakértőink – szoros együttműködésben a Külgazdasági és Külügyminisztériummal –, kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a korlátozások feloldása után a vállalkozások azonnal képesek legyenek visszatérni az exportpiacaikra, illetve lehetőség szerint új piacokra is betörjenek.

Fontos hangsúlyozni, hogy az általunk biztosított fix kamatozású euró alapú hitelkonstrukcióknak köszönhetően, hosszú távú világgazdasági hatások esetén is a piaci átlagnál nagyobb biztonságban érezhetik magukat ügyfeleink. Az EXIM vevőbiztosításával exportáló vállalkozások pedig, az EU-n kívüli vevőkapcsolataikat is biztonságban tudhatják, hiszen egy esetleges nemfizetés esetén, a magyar állam helytáll a külföldi vevő helyett.

Az EXIM pénzügytechnikai megoldásai alkalmasak arra, hogy kezeljék a nem piacképes kockázatokat is, ezért az aktuális helyzetben is készséggel állunk ügyfeleink rendelkezésére, ha forrásigényük, likviditási nehézségük van.

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: exim@exim.hu © 2019 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: exim@exim.hu © 2019 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес: exim@exim.hu
© 2019 EXIM Все права защищены

Teljes kamat mátrix
Hiteligénylő vállalkozás mérete és a hitel devizaneme Ügyfélkamat
1. év 2-3. év 4-6. év
KKV EUR 0,10% 0,19% 0,69%
  HUF forgóeszköz 720 M alatt 0,10% 0,10%  
  HUF 0,55% 0,80% 1,30%
  USD* 2,25% 2,50% 3,00%
NV EUR 0,19% 0,69% 1,69%
  HUF 0,80% 1,30% 2,30%
  USD* 2,50% 3,00% 4,00%
* 2020. január 1-re jegyzett 12 havi USD LIBOR