Országkockázati térkép

Az Exim mintegy 166 ország esetében állapít meg országkockázati besorolást és vizsgálja a kockázatokat. Országkockázati minősítéseink célja, hogy feltárjuk mind azon kockázatokat, melyek segíthetik ügyfeleinknek abban, hogy megalapozott döntést tudjanak hozni esetleges nemzetközi üzleti tevékenységükről.

Útmutató a térkép használatához

Az interaktív térképen, ha a kurzort a kiválasztott ország felé visszük, akkor részletes információk jelennek meg az adott ország Exim kockázati besorolásáról (1-7-es skálán), főbb gazdasági mutatóiról, népességi adatairól, valamint Magyarország export rangsorában elfoglalt helyéről, valamint az elérhető futamidőkről. A térkép tetszés szerint nagyítható, illetve kicsinyíthető.

Az 1-7-ig terjedő országkockázati besorolások megjelenítik az adott relációk kockázati szintjét, mely alapján az 1-es besorolás jelenti a legalacsonyabb kockázatokkal rendelkező relációkat, míg a 7-es besorolás a rendkívül magas kockázatokkal rendelkező relációkat. A futamidők tekintetében megkülönböztetünk rövid (ST), valamint közép- és hosszú (M/LT) lejáratú finanszírozhatóságot és biztosíthatóságot.  

 

Exim által megállapított finanszírozási és fedezeti politika az egyes relációk esetében az alábbiak szerint jelenik meg a térképen:

   Finanszírozható / Biztosítható M/LT ügyletek esetében
   Finanszírozható / Biztosítható ST; M/LT ügyletek esetében
   Eseti jelleggel finanszírozható / biztosítható ST; M/LT ügyletek esetében
   Nem finanszírozható / biztosítható

A felhasznált adatok forrása: Világbank, Központi Statisztikai Hivatal

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban szabályzat

megértettem

Mik azok a „cookie-k”, avagy a „sütik”

  • Egyes általunk használt "sütik" elengedhetetlenek az oldal megfelelő működéséhez („folyamat sütik”), mások információkat gyűjtenek a weboldal használatával kapcsolatban (statisztikák), hogy még kényelmesebbé és hasznosabbá váljon az oldal. Néhány "süti" csak átmeneti és eltűnik a böngésző bezárásával, míg léteznek tartós változatok is, melyek huzamosabb ideig számítógépen maradnak.

A "sütik" célja

  • a látogató beállításainak, használati szokásainak rögzítésével az oldalon való navigáció és ezáltal a honlap használatának megkönnyítése
  • a felhasználói élmény javítása, azáltal, hogy információt gyűjtünk arról, hogy a látogató hogyan használja a weboldalt, mely oldalait látogatja vagy használja leggyakrabban. Így megtudhatjuk, hogyan biztosítsunk még jobb felhasználói élményt, ha ismét meglátogatja oldalunkat
  • statisztikák gyűjtése, melyek elemezése segíti megérteni azt, hogy a látogatók hogyan használják a website mellett a további online szolgáltatásokat, amelyeket ezáltal tovább fejleszthetünk
  • a weboldal továbbfejlesztése, majd finomhangolása a látogatói igényeknek megfelelően

Ilyen "sütiket" használunk 

  • "munkamenet sütik"
    A "munkamenet sütik" a honlap böngészéséhez, a funkciók használatához szükségesek, többek között lehetővé teszik a látogató által adott oldalon, funkcióban vagy szolgáltatásban végzett műveletek megjegyzését. A "munkamenet sütik" alkalmazása nélkül a honlap zökkenőmentes használata nem garantálható. Érvényességi idejük az adott látogatás időtartamára terjed ki, a "sütik" a munkamenet végén vagy a böngésző bezárásával automatikusan törlődnek.
  • "használatot támogató sütik"
    Ezek a "sütik" lehetővé teszik, hogy honlapunk megjegyezze, hogy milyen működési módot választott (pl. honlap magyar vagy angol változatot használja, kereső eredmény listájában hány találat jelenjen meg egyszerre stb.). Ez annak érdekében történik, hogy a következő látogatás alkalmával ezeket ne kelljen újból megadnia. 
  • "teljesítményt biztosító sütik" segítségével információt gyűjtünk arról, hogy látogatóink hogyan használják honlapunkat. Teljesítménymérés céljából weboldalunk minden látogatás alkalmával harmadik fél általi „sütiket” használ. A „sütik” használatával nyomon követjük, hogy a weboldalt hányan látogatják, és milyen tartalmak iránt érdeklődnek. Minden információt név nélkül tárolunk és a látogatók viselkedésének anonim elemzésére használjuk, hogy magas színvonalú élményt tudjunk biztosítani a felhasználóknak.
    A honlapunk a Google Analytics analitikai célú sütijeit használja. A szolgáltatással kapcsolatos részletes tájékoztatót a következő linken keresztül érhető el: https://www.google.com/analytics/terms/us.html

Maximális biztonság

  • Lényeges, hogy a bank a "sütik" engedélyezése esetén sem jegyez meg semmilyen azonosítót vagy jelszót. A látogató a "sütik" elfogadása esetén is teljes biztonságban használhatja szolgáltatásainkat.

A "sütik beállításának" ellenőrzése, a "sütik" letiltása

  • A modern böngészők engedélyezik a "süti beállítások" módosítását. A böngészők egy része alapértelmezettként automatikusan elfogadja a "sütiket", de ez a beállítás is megváltoztatható annak érdekében, hogy a jövőre nézve megakadályozza a látogató az automatikus elfogadást. Átállítás esetén a böngésző a továbbiakban minden alkalommal felajánlja a "sütik beállításának" választási lehetőségét.
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy mivel a "sütik" célja a weboldal használhatóságának és folyamatainak támogatása, valamint megkönnyítése, a "sütik" letiltása esetén nem tudjuk garantálni, hogy a látogató képes lesz a weboldal valamennyi funkciójának teljes körű használatára. A weboldal ez esetben a tervezettől eltérően működhet a böngészőben.