Heti sajtómegjelenések 04. hét

Médiamegjelenések

Az alábbiakban olvashatók az EXIM Magyarország elmúlt heti legfrissebb sajtómegjelenéseinek összefoglalói.

HVG: Új vezetőt nevez Nagy Márton az Államadósság Kezelő Központ élére

,,Februártól Hoffmann Mihály vezeti az az Államadósság Kezelő Központot, kinevezéséről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter döntött. Hoffman Mihály eddig az Eximbank pénzügyi vezérigazgató-helyettese volt, korábban 17 éven keresztül a Magyar Nemzeti Bankban dolgozott, kezdetben költségvetési, adósságfinanszírozási, makropénzügyi témákkal foglalkozott, majd a a jegybanki devizatartalék stratégiai kérdései, a monetáris politikai eszköztár, illetve a kockázatkezelés területén szerzett szakmai tapasztalatokat – írják róla a kinevezésről szóló NGM-közleményben.”

Portfolio: NGM: repülőrajttal indult a Demján Sándor Program exportösztönző hitele

,,Repülőrajtot vett a Demján Sándor Program exportösztönző hitele – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az 1410 milliárd forintnyi kkv-forrást tartalmazó Demján Sándor Program keretében öt finanszírozási konstrukciót indított el az EXIM Magyarország, melyek célja a magyar vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének támogatása. […] Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár kiemelte: az EXIM által vállalt gyorsított ügykezelésnek köszönhetően a Jövő Exportőrei Beruházási Hitel keretében már összesen 52,7 milliárd forint értékben fogadott be hiteligényeket a finanszírozó, melyek a szerződéskötést követően már segíthetik az ügyletekben érintett vállalkozásokat fejlesztéseik megvalósításában.”

További megjelenések a témában: MTI; M1; Kossuth Rádió; Magyar Nemzet (print); Világgazdaság; magyarnemzet.hu; demokrata.hu; hir.ma; magyarhirlap.hu; növekedés.hu; origo.hu; profitline.hu; tenyek.hu; üzletem.hu; baon.hu; heol.hu; delmagyar.hu; zaol.hu; haon.hu; veol.hu; feol.hu; sonline.hu; szon.hu; duol.hu; vaol.hu; beol.hu; bama.hu; boon.hu; erdon.ro; kemma.hu; kisalfold.hu; nool.hu; szoljon.hu; teol.hu; hrportal.hu; kamaraonline.hu

Jazzy Rádió: Business Class reggeli műsor

,,Január 6-tól igényelhetőek a Demján Sándor Program EXIM-es termékei – Kisgergely Kornél, az EXIM Magyarország vezérigazgatója volt a Jazzy Rádió vendége.”

radiocafé: Millásreggeli

,,Öt finanszírozási konstrukciót indít az EXIM Magyarország, a Demján Sándor Program keretében, amelyek célja a fenntartható fejlődés, az exportképesség növelése és a magyar vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének támogatása, külföldi befektetéseinek finanszírozása. A Millásreggeli vendége Kisgergely Kornél, az EXIM Magyarország vezérigazgatója.”

MTI: NGM: átütő sikerrel zárult a Demján Sándor 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program pályázata

,,Sikeresen zárult a kormány 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervének részeként megvalósuló Demján Sándor 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program pályázata – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel. […] Szabados Richárd tájékoztatása szerint a Demján Sándor Program további elemei iránt is kimagasló érdeklődés érezhető, legyen szó a vállalkozások számára már elérhető csökkentett, évi 3,5 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya beruházási hitelekről és az EXIM exportpiacra lépést segítő hitelprogramjairól vagy azokról a támogatási formákról – Demján Sándor tőkeprogram, Minden vállalkozásnak legyen honlapja program -, amelyek jelenleg még csak az előregisztrációnál tartanak.”

További megjelenések a témában: magyarnemzet.hu; Magyar Nemzet (print); kaposvarmost.hu; magyarhirlap.hu; computertrends.hu; civishir.hu; borsodihir.hu; infostart.hu; növekedés.hu; profitline.hu; propeller.hu; szabolcsihir.hu; tenyek.hu; vg.hu; webradio.hu; Kossuth Rádió; M1

Vissza a hírekhez