Intézménypárosunk is képviseltette magát a visegrádi szakmai fórumon
Visegrádon tartották a 25. Környezetvédelmi és Iparbiztonsági Konferenciát mintegy 80 fő részvételével, ahol Bolyán Róbert ESG a bankszektor szemüvegén keresztül címmel tartott előadást a jelenlévőknek. ESG Központ igazgatónk a hazai bankszektorból egyedüliként kapott felkérést a szakmai rendezvényen való felszólalásra.
A szakmai fórum idén is kiemelkedő lehetőséget adott a fenntarthatóság és az iparbiztonság aktuális kérdéseinek megvitatására. A rendezvény célja, hogy elősegítse a párbeszédet vállalatok, hatóságok, kutatók és szakértők között. A programpontok középpontjában ezúttal többek között az akkumulátoripar kihívásai, a hulladékgazdálkodás, az ESG szempontok, valamint a kármentesítés és az iparbiztonság álltak. A rangos előadók között számos iparági vezető, egyetemi kutató és államigazgatási szakember szerepelt.
Bolyán Róbert kiemelkedően sikeres előadást tartott a szakmai találkozón, ahol a szakértőket felvonultató közönség soraiból számos kérdés érkezett a téma kapcsán. ESG Központunk vezetője prezentációjában bemutatta az ESG szempontok érvényesülését a bankszektor és intézménypárosunk gyakorlatán keresztül. Kiemelte, hogy a pénzügyi intézmények stratégiájában egyre nagyobb figyelmet kapnak az ESG-értékelési folyamatok a fenntartható működés ösztönzésében.
