Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Lázár Péter Tamás
Back Office igazgatóhelyettesünk Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át, amely elismeri több évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és intézménypárosunk sikereihez való jelentős hozzájárulását.
Lázár Péter Tamás a Nemzetgazdasági Minisztérium által adományozott kitüntetésben részesült több évtizedes tapasztalatára épülő, a bankunk működésének fejlesztését támogató, elkötelezett szakmai és vezetői tevékenysége elismeréseként. Munkája során következetesen magas színvonalon, stratégiai szemlélettel és felelősségteljes vezetői hozzáállással járult hozzá szervezetünk eredményes működéséhez és folyamatos fejlődéséhez.
A rangos állami elismerést nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából adta át kollégánknak Dr. Fónagy János a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára. A Magyar Arany Érdemkereszt azon személyeknek adományozható, akik a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, valamint a haza érdekeinek előmozdításában kiemelkedő érdemeket szereztek.
