HU | EN | RU
2020. szeptember 30.

Az EXIM komplex szolgáltatást nyújt az exportban gondolkodóknak

Az EXIM Kárenyhítő Hitele a 260 milliárdos befogadott kérelemállományával az állami támogatású hitelprogramok közül a második legsikeresebb – nyilatkozta Szabó István Attila, az EXIM üzleti vezérigazgató-helyettese a Világgazdaságnak.

Mint az interjúból kiderül, az EXIM a magyar gazdaság exportkitettsége miatt prioritásnak tekinti, hogy a teljes értéklánc finanszírozásába bekapcsolódjon. A világjárvány miatt átalakult hitelezési sztenderdekre reagálva elindult a Hitelfedezeti Program is, amely a kereskedelmi banki hitelezést segíti – állami viszontkezességgel. A pandémia nemcsak ezen a téren hozott újat – az Európai Bizottság átmenetileg feloldotta az állami hátterű exporthitel-ügynökségekre vonatkozó korlátozást, így az EXIM az exporthitel-biztosításával immár a világ bármely országába irányuló exportszállítás fizetési kockázatát át tudja vállalni, ez pedig óriási lehetőséget jelent a hazai exportáló cégeknek az új vevők és piacok felé való nyitásban vagy a meglévő ügyfelekkel kapcsolatos kockázatok mérséklésében.

Az interjú teljes szövege itt olvasható: Vilaggazdasag.hu

szia vg

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес:
© 2023 EXIM Все права защищены