Magyar származás, magyar tartalom igazolása

A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) a magyar jogszabályok és a nemzetközi előírások alapján költségvetési kamattámogatással (kamatkiegyenlítéssel) közép- és hosszúlejáratú kölcsönt, míg a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB) a központi költségvetés készfizető kezessége mellett nem piacképes kockázatokra exporthitel-biztosítást nyújt.

Az intézménypárosra (továbbiakban: EXIM) vonatkozó jogszabályi előírásoknak – a 85/1998. (V.6.) Kormányrendeletnek (továbbiakban: Eximbank rendelet) és a 312/2001. (XII.28.) Kormányrendeletnek (továbbiakban: MEHIB rendelet) – megfelelően a fent említett kamattámogatás, valamint a központi költségvetés terhére nyújtott exporthitel-biztosítás igénybevételének feltétele, hogy az exportált áru, illetve szolgáltatás bizonyos mértékű magyar tartalommal rendelkezzen.

A) Áru exportja

Áruexport esetén az előírások úgy rendelkeznek, hogy a kiszállított áruk legalább felének magyar származásúaknak kell lenniük. Az Exportőr köteles a kiszállított áru magyar tartalmát igazoló származási bizonyítványt az áru kiszállítását követő 60 napon belül beszerezni a kamara (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - MKIK, Nemzeti Agrárkamara – NAK) illetékes területi szervétől. A származási bizonyítvány benyújtása, valamint az előírt magyar hányadnak a teljesülése a hitel folyósításának, illetve a követelés-leszámítolásnak az előfeltétele, biztosítás esetén pedig biztosíthatósági feltétel. Amennyiben biztosítási esemény következik be, amellyel összefüggésben kárigény benyújtására kerül sor, abban az esetben a biztosított köteles a származási bizonyítvány egy eredeti példányát a MEHIB rendelkezésére bocsátani. A kárigény benyújtását követő kárelbírálás során az előírt magyar hányad meglétét a MEHIB ellenőrzi.

B) Szolgáltatás exportja

Szolgáltatásexport esetén az Exportőr (vagy a szolgáltatásnyújtásban részt vevő belföldi alvállalkozója) által foglalkoztatottak több mint fele  társadalombiztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban kell, hogy álljon vele. Szolgáltatás exportja esetén a magyar származás vizsgálatát az alkalmazott munkavállalók biztosítási jogviszonyának vizsgálata alapján az EXIM végzi, a területileg illetékes kormányhivatal egészségbiztosítási szakigazgatatási szerve által a biztosítottak számáról kiadott EP igazolás alapján.

C) Építési, szerelési szerződések

Az építési, szerelési, technológiai szerelési, tervezési és az ezekhez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások elvégzésére vonatkozó fővállalkozói szerződés finanszírozási költséggel csökkentett értékének legalább egynegyed részben magyar származású exportnak kell minősülnie, amelyről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara központja állít ki magyar hányad igazolást.

Az Exportőrök minél hatékonyabb kiszolgálása érdekében az EXIM mind a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, mind a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködési megállapodást kötött.

A részletekkel kapcsolatban kérjük, olvassa el figyelmesen az Ügyféltájékoztatót   a magyar tartalom igazolásának eljárásrendjéről, és annak 1. sz. Mellékletét  az idegen tartalom jogszabályi hátteréről.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban szabályzat

megértettem

Mik azok a „cookie-k”, avagy a „sütik”

  • Egyes általunk használt "sütik" elengedhetetlenek az oldal megfelelő működéséhez („folyamat sütik”), mások információkat gyűjtenek a weboldal használatával kapcsolatban (statisztikák), hogy még kényelmesebbé és hasznosabbá váljon az oldal. Néhány "süti" csak átmeneti és eltűnik a böngésző bezárásával, míg léteznek tartós változatok is, melyek huzamosabb ideig számítógépen maradnak.

A "sütik" célja

  • a látogató beállításainak, használati szokásainak rögzítésével az oldalon való navigáció és ezáltal a honlap használatának megkönnyítése
  • a felhasználói élmény javítása, azáltal, hogy információt gyűjtünk arról, hogy a látogató hogyan használja a weboldalt, mely oldalait látogatja vagy használja leggyakrabban. Így megtudhatjuk, hogyan biztosítsunk még jobb felhasználói élményt, ha ismét meglátogatja oldalunkat
  • statisztikák gyűjtése, melyek elemezése segíti megérteni azt, hogy a látogatók hogyan használják a website mellett a további online szolgáltatásokat, amelyeket ezáltal tovább fejleszthetünk
  • a weboldal továbbfejlesztése, majd finomhangolása a látogatói igényeknek megfelelően

Ilyen "sütiket" használunk 

  • "munkamenet sütik"
    A "munkamenet sütik" a honlap böngészéséhez, a funkciók használatához szükségesek, többek között lehetővé teszik a látogató által adott oldalon, funkcióban vagy szolgáltatásban végzett műveletek megjegyzését. A "munkamenet sütik" alkalmazása nélkül a honlap zökkenőmentes használata nem garantálható. Érvényességi idejük az adott látogatás időtartamára terjed ki, a "sütik" a munkamenet végén vagy a böngésző bezárásával automatikusan törlődnek.
  • "használatot támogató sütik"
    Ezek a "sütik" lehetővé teszik, hogy honlapunk megjegyezze, hogy milyen működési módot választott (pl. honlap magyar vagy angol változatot használja, kereső eredmény listájában hány találat jelenjen meg egyszerre stb.). Ez annak érdekében történik, hogy a következő látogatás alkalmával ezeket ne kelljen újból megadnia. 
  • "teljesítményt biztosító sütik" segítségével információt gyűjtünk arról, hogy látogatóink hogyan használják honlapunkat. Teljesítménymérés céljából weboldalunk minden látogatás alkalmával harmadik fél általi „sütiket” használ. A „sütik” használatával nyomon követjük, hogy a weboldalt hányan látogatják, és milyen tartalmak iránt érdeklődnek. Minden információt név nélkül tárolunk és a látogatók viselkedésének anonim elemzésére használjuk, hogy magas színvonalú élményt tudjunk biztosítani a felhasználóknak.
    A honlapunk a Google Analytics analitikai célú sütijeit használja. A szolgáltatással kapcsolatos részletes tájékoztatót a következő linken keresztül érhető el: https://www.google.com/analytics/terms/us.html

Maximális biztonság

  • Lényeges, hogy a bank a "sütik" engedélyezése esetén sem jegyez meg semmilyen azonosítót vagy jelszót. A látogató a "sütik" elfogadása esetén is teljes biztonságban használhatja szolgáltatásainkat.

A "sütik beállításának" ellenőrzése, a "sütik" letiltása

  • A modern böngészők engedélyezik a "süti beállítások" módosítását. A böngészők egy része alapértelmezettként automatikusan elfogadja a "sütiket", de ez a beállítás is megváltoztatható annak érdekében, hogy a jövőre nézve megakadályozza a látogató az automatikus elfogadást. Átállítás esetén a böngésző a továbbiakban minden alkalommal felajánlja a "sütik beállításának" választási lehetőségét.
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy mivel a "sütik" célja a weboldal használhatóságának és folyamatainak támogatása, valamint megkönnyítése, a "sütik" letiltása esetén nem tudjuk garantálni, hogy a látogató képes lesz a weboldal valamennyi funkciójának teljes körű használatára. A weboldal ez esetben a tervezettől eltérően működhet a böngészőben.