Szervezeti változások a felsővezetésben: bemutatkoznak új vezetőink

EXIM Hírek

Dr. Berta Adrienn, korábbi üzleti vezérigazgató-helyettesünk váltja Kisgergely Kornélt a vezérigazgatói poszton április végétől, aki ezentúl a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkáraként folytatja szakmai karrierjét. Az üzleti vezérigazgató-helyettes pozícióra Széll István, egykori vállalatfinanszírozási igazgatónk érkezik. Megkérdeztük régi-új vezetőinket, hogyan élték meg az új kinevezéseket.

Kisgergely Kornél közel három évig vezette intézménypárosunkat, ez időszak alatt számos mérföldkövünk elérése fűződik a nevéhez, úgymint több sikeres belföldi hitelprogram elindítása és lebonyolítása, a számos hazai kötvénykibocsátás mellett három nemzetközi, rekordvolumenű devizakötvény-kibocsátás összesen 1,25 milliárd dollár és 1,5 milliárd euró értékben, vagy éppen a 125 százalékos hitel- és kötvényállomány-növekedésünk.

,,Büszke vagyok arra, hogy az EXIM az elmúlt években középbankká nőtte ki magát, emellett a vállalati hitelezésben is megkerülhetetlen szereplővé vált. Sikerekben gazdag időszak volt, ahol számtalan kiemelkedő eredményt értünk el együtt kiváló kollégákkal” – értékelte az elmúlt éveket Kisgergely Kornél.

Hangsúlyozta, hálás a csapat elhivatottságáért és támogatásáért, úgy véli, a stabil alapok lehetőséget teremtenek az újabb sikerek eléréséhez. Leköszönő vezérigazgatónk a jövőben is az EXIM mellett marad, ugyanis az igazgatóság elnökeként továbbra is részt vesz a stratégiai döntések meghozatalában.

Új vezérigazgatónk, Dr. Berta Adrienn nagy megtiszteltetésnek élte meg a kinevezését, elkötelezett amellett, hogy intézménypárosunk eddigi sikereire építve tovább vigye a megkezdett stratégiát. Elmondása szerint az új pozíció másfajta kihívásokat is hoz magával, hiszen az eddigi főbb területei, mint az üzlet, a kockázatkezelés és a jog mellett további igazgatóságokkal is szorosabb kapcsolatban fog együttműködni.

,,Szeretnék azon az úton tovább haladni, amit közel 3 évvel ezelőtt megkezdtünk. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy versenyképességünket és pozícióinkat tovább erősítsük, nem lesz könnyű túlszárnyalni az eddig elért eredményeket” – mondta el a kinevezés kapcsán Dr. Berta Adrienn,

és hozzátette, mindig is kiemelt figyelmet fordított arra, hogy elérhető legyen a kollégái számára a gördülékeny munkavégzés érdekében, mindezt a jövőben is szeretné megőrizni.

Több mint 20 éves munkatapasztalattal a háta mögött veszi át Széll István az üzleti vezérigazgató-helyettesi posztot, amelyből 12 évet az EXIM-nél töltött el. A változások kapcsán elmondta, az elmúlt évtizedek alatt számos kollégával dolgozott együtt, amely során igyekezett mindenkitől tanulni, legyen szó a finanszírozás témaköréről, vagy akár vezetői szerepkör betöltéséről.

,,Olyan elődeim voltak ebben a pozícióban, akiket kiváló szakembernek tartok, így az elsődleges célom nem lehet más, mint felnőni melléjük ebben a feladatkörben. Úgy gondolom, nem minden nap adódik ilyen lehetőség az ember életében, igyekszem a legjobb tudásom szerint helyt állni az új pozícióban is.” – jelentette ki Széll István az előléptetéséről.

Üzleti vezérigazgató-helyettesként illetékes területei jelentősen kibővülnek, többek között a projektfinanszírozás, az exportfinanszírozás, a refinanszírozás, a befektetés és vagyonkezelés, valamint a termékfejlesztési igazgatóságok is az irányítása alá fognak tartozni.

Vissza a hírekhez