10 sz melleklet Nemzetgazdasagihatasszamitashozinputadatok kozvetlen 2025-05-02-1-1

Kitöltési útmutató az adatbekérő laphoz

Az adatbekérő lap elemei a beruházóra/

exportőrre/

fővállalkozóra vonatkozóan

Útmutató

A többlettermelés során realizált (elvárt) árbevétel vagy exportárbevétel nagysága:

Kérjük tüntesse fel, hogy a várakozásai/becslései szerint a megvalósuló többlettermelés mekkora árbevételt/exportárbevételt eredményezhet a hitel futamideje alatt.

Kérjük itt NE az eredménykimutatásban szereplő, korábbi évekre vonatkozó árbevétel tényadatot szerepeltesse, hanem mindenképpen a szóban forgó ügylethez kapcsolódóan, a jövőben, a hitel futamideje alatt várható többlet árbevétel/exportárbevétel mértékét tüntesse fel.

A többlettermelés bérköltsége

(eredménykimutatás használata esetén személyi jellegű ráfordítás):

Amennyiben rendelkezésére állnak információk/becslések arról, hogy a szóban forgó hitelügylet eredményeként megvalósuló többlettermelésnek a futamidő alatt mekkora lesz a bérköltsége, az anyagköltsége (illetve ennek az importtartalma), a működési költsége (ezen belül a bérjellegű, illetve a szolgáltatói/alvállalkozói költség), illetve a várható/elvárt fővállalkozói profit mértéke, akkor kérjük ezeket a várható/becsült összegeket tüntesse fel.

Amennyiben a szóban forgó hitelügylet eredményeként megvalósuló többlettermeléssel kapcsolatban nem állnak rendelkezésre a fenti információk, akkor a legutolsó lezárt pénzügyi év eredménykimutatása alapján kérjük feltüntetni a személyi jellegű ráfordítás és anyagjellegű ráfordítás mértékét.

Kérjük jelölje, hogy az ügylethez kapcsolódó jövőben várható adatokat vagy az eredménykimutatásból származó tényadatokat szerepeltette.

A többlettermelés anyagköltsége

(eredménykimutatás használata esetén anyagjellegű ráfordítások értéke):

Ebből: közvetlen import anyagköltség

Általános működési költség (eredménykimutatás használata esetén nem kell kitölteni):

Ebből: bérjellegű

Ebből: szolgáltatói/ alvállalkozói költség

A többlettermelés során realizált fővállalkozói profit (külföldi tulajdonos esetén a Magyarországon elköltött profit értéke):

Nemzetgazdasági hatásvizsgálathoz szükséges input adatok Közvetlen exportélénkítő beruházási hitelhez

Kérem a hatásszámításhoz szükséges adatok ismeretében húzza alá az adatközlés típusát!

(Amennyiben nem áll rendelkezésre a hatásszámításhoz szükséges összes adat, abban az esetben az adatközlés előzetesnek minősül.)

Előzetes

Végleges

Hiteligénylő neve*:

Adószáma*:

Finanszírozás módja:

Közvetlen exportélénkítő beruházási hitel

Hitelösszeg/finanszírozás összege*:

Devizanem*:

Futamidő*:

A beruházás teljes költségvetésének összege:

A beruházás teljes költségvetéséből a magyar vállalkozások teljesítésének összege:

Mihez kapcsolódik az exportőr/beszállító finanszírozási idő alatti, a beruházás következtében létrejövő tervezett többlettermelése vagy többlet exportárbevétele (addicionális termelése)? - Kérem, húzza alá!

új tevékenységhez (a beruházással a cég egy új tevékenységbe kezd, például korábban nem gyártott terméket állít elő stb.)

a cég általános tevékenységéhez

a cég többféle általános tevékenységéből egy vagy néhányhoz

Kérem, adja meg az alábbi adatokat!

(Utolsó lezárt pénzügyi év eredménykimutatásából: ha a többlettermelés a cég általános tevékenységéhez kapcsolódik.

Beruházási/ üzleti tervből: ha a többlettermelés új tevékenységhez, vagy a cég általánosnál szűkebb tevékenységéhez (köréhez) kapcsolódik.)

A BERUHÁZÓ/ EXPORTŐR/ FŐVÁLLALKOZÓ

Iparág (a finanszírozott beruházására vonatkozó TEÁOR kód):

A többlettermelés során realizált (elvárt) árbevétel vagy exportárbevétel nagysága:

Devizanem:

A többlettermelés bérköltsége

(eredménykimutatás használata esetén személyi jellegű ráfordítás):

A többlettermelés anyagköltsége

(eredménykimutatás használata esetén anyagjellegű ráfordítások értéke):

Ebből: közvetlen import anyagköltség

Általános működési költség (eredménykimutatás használata esetén nem kell kitölteni):

Ebből: bérjellegű

Ebből: szolgáltatói/ alvállalkozói költség

A többlettermelés során realizált fővállalkozói profit (külföldi tulajdonos esetén a Magyarországon elköltött profit értéke):

* A hitel ügyintézője tölti ki!

ALVÁLLALKOZÓKRA VONATKOZÓ RÉSZ

Kérem, adja meg a beruházásban/projektben részt vevő magyar cégekre (pl.: szállító, kivitelező, tervező stb.) vonatkozóan az alábbi adatokat (Az adatok az utolsó lezárt pénzügyi év eredménykimutatásából származzanak.):

Cég neve:

Adószáma:

Bruttó értéke a beruházásban

Iparága (TEÁOR):

Értékesítés nettó árbevétele:

Anyagjellegű kiadások:

Személyi jellegű költségek:

Aktivált saját teljesítmények értéke:

Anyagköltség importtartalma (ha ismert):

A várható profit értéke (külföldi tulajdonos esetén a Magyarországon elköltött profit értéke):

Cég neve:

Adószáma:

Bruttó értéke a beruházásban:

Kérem, ismertesse a beruházást!

Készítés kelte:

…………………………………………

Hiteligénylő ügyfél cégszerű aláírása

………………………………………….

Az ügyfélkapcsolati menedzser aláírása

…………………………………………

Az ügyletet kezelő szervezeti egység vezetőjének aláírása

Nemzetgazdasági hatásvizsgálathoz szükséges input adatok Közvetlen exportélénkítő forgóeszközhitelhez

Kérem a hatásszámításhoz szükséges adatok ismeretében húzza alá az adatközlés típusát!

(Amennyiben nem áll rendelkezésre a hatásszámításhoz szükséges összes adat, abban az esetben csak előzetes hatásszámítás készíthető.)

Előzetes

Végleges

Hiteligénylő neve*:

Adószáma*:

Finanszírozás módja:

Közvetlen exportélénkítő forgóeszközhitel

Hitelösszeg*:

Devizanem*:

Futamidő*:

Mihez kapcsolódik az exportőr/beszállító futamidő alatti várható többlet exportárbevétele, többlettermelése (addicionális termelése)? - Kérem, húzza alá!

új tevékenységhez (a beruházással a cég egy új tevékenységbe kezd, például korábban nem gyártott terméket állít elő stb.)

a cég általános tevékenységéhez

a cég többféle általános tevékenységéből egy vagy néhányhoz

Kérem, adja meg az alábbi adatokat!

(Utolsó lezárt pénzügyi év eredménykimutatásából: ha a többlettermelés a cég általános tevékenységéhez kapcsolódik.

Beruházási/ üzleti tervből: ha a többlettermelés új tevékenységhez, vagy a cég általánosnál szűkebb tevékenységéhez (köréhez) kapcsolódik.)

Iparág (a finanszírozott tevékenységre vonatkozóan) TEÁOR kóddal:

A többlettermelés során realizált (elvárt) árbevétel vagy exportárbevétel nagysága:

Devizanem:

A többlettermelés bérköltsége

(eredménykimutatás használata esetén személyi jellegű ráfordítás):

A többlettermelés anyagköltsége

(eredménykimutatás használata esetén anyagjellegű ráfordítások értéke):

Ebből közvetlen import anyagköltség

Általános működési költség (eredménykimutatás használata esetén nem kell kitölteni):

Ebből: bérjellegű

Ebből: szolgáltatói/ alvállalkozói költség

A többlettermelés során realizált fővállalkozói profit (külföldi tulajdonos esetén a Magyarországon elköltött profit értéke):

* A hitel ügyintézője tölti ki!

Készítés kelte:

…………………………………………

Hiteligénylő ügyfél cégszerű aláírása

………………………………………….

Az ügyfélkapcsolati menedzser aláírása

…………………………………………

Az ügyletet kezelő szervezeti egység vezetőjének aláírása

Nemzetgazdasági hatásvizsgálathoz szükséges input adatok Közvetlen belföldi beruházási hitelhez és Közvetlen Piaci regionális beruházási hitelhez

Kérem a hatásszámításhoz szükséges adatok ismeretében húzza alá az adatközlés típusát!

(Amennyiben nem áll rendelkezésre a hatásszámításhoz szükséges összes adat, abban az esetben csak előzetes hatásszámítás készíthető.)

Előzetes

Végleges

Hiteligénylő neve*:

Adószáma*:

Finanszírozás módja:

Közvetlen belföldi beruházási hitel/ Közvetlen Piaci regionális beruházási hitel

Hitelösszeg*:

Devizanem*:

Futamidő*:

Beruházás magyar teljesítéseinek értéke:

Devizanem:

Mihez kapcsolódik az exportőr/beszállító finanszírozási idő alatti, a beruházás következtében létrejövő tervezett többlettermelése vagy többlet exportárbevétele (addicionális termelése)? - Kérem, húzza alá!

 új tevékenységhez (a beruházással a cég egy új tevékenységbe kezd, például korábban nem gyártott terméket állít elő stb.)

a cég általános tevékenységéhez

a cég többféle általános tevékenységéből egy vagy néhányhoz

Kérem, adja meg az alábbi adatokat!

(Utolsó lezárt pénzügyi év eredménykimutatásából: ha a többlettermelés a cég általános tevékenységéhez kapcsolódik.

Beruházási/ üzleti tervből: ha a többlettermelés újtevékenységhez, vagy a cég általánosnál szűkebb tevékenységéhez (köréhez) kapcsolódik.)

A BERUHÁZÓ/ EXPORTŐR/ FŐVÁLLALKOZÓ

Iparág (a finanszírozott beruházására vonatkozó TEÁOR kód):

A többlettermelés során realizált (elvárt) árbevétel vagy exportárbevétel nagysága:

Devizanem:

A többlettermelés bérköltsége

(eredménykimutatás használata esetén személyi jellegű ráfordítás):

A többlettermelés anyagköltsége

(eredménykimutatás használata esetén anyagjellegű ráfordítások értéke):

Ebből: közvetlen import anyagköltség

Általános működési költség (eredménykimutatás használata esetén nem kell kitölteni):

Ebből: bérjellegű

Ebből: szolgáltatói/ alvállalkozói költség

A többlettermelés során realizált fővállalkozói profit (külföldi tulajdonos esetén a Magyarországon elköltött profit értéke):

* A hitel ügyintézője tölti ki

ALVÁLLALKOZÓKRA VONATKOZÓ RÉSZ

Kérem, adja meg a beruházásban/projektben részt vevő magyar cégekre (pl.: szállító, kivitelező, tervező stb.) vonatkozóan az alábbi adatokat. (Az adatok az utolsó lezárt pénzügyi év eredménykimutatásából származzanak.):

Cég neve:

Adószáma:

Bruttó értéke a beruházásban:

Iparága (TEÁOR):

Értékesítés nettó árbevétele:

Anyagjellegű kiadások:

Személyi jellegű költségek:

Aktivált saját teljesítmények értéke:

Anyagköltség importtartalma (ha ismert):

A várható profit értéke (külföldi tulajdonos esetén a Magyarországon elköltött profit értéke):

Cég neve:

Adószáma:

Bruttó értéke a beruházásban:

Iparága (TEÁOR):

Értékesítés nettó árbevétele:

Anyagjellegű kiadások:

Személyi jellegű költségek:

Aktivált saját teljesítmények értéke:

Anyagköltség importtartalma (ha ismert):

A várható profit értéke (külföldi tulajdonos esetén a Magyarországon elköltött profit értéke):

Cég neve:

Adószáma:

Bruttó értéke a beruházásban:

Iparága (TEÁOR):

Értékesítés nettó árbevétele:

Anyagjellegű kiadások:

Személyi jellegű költségek:

Aktivált saját teljesítmények értéke:

Anyagköltség importtartalma (ha ismert):

A várható profit értéke (külföldi tulajdonos esetén a Magyarországon elköltött profit értéke):

Cég neve:

Adószáma:

Bruttó értéke a beruházásban:

Iparága (TEÁOR):

Értékesítés nettó árbevétele:

Anyagjellegű kiadások:

Személyi jellegű költségek:

Aktivált saját teljesítmények értéke:

Anyagköltség importtartalma (ha ismert):

A várható profit értéke (külföldi tulajdonos esetén a Magyarországon elköltött profit értéke):

Cég neve:

Adószáma:

Bruttó értéke a beruházásban:

Iparága (TEÁOR):

Értékesítés nettó árbevétele:

Anyagjellegű kiadások:

Személyi jellegű költségek:

Aktivált saját teljesítmények értéke:

Anyagköltség közvetlen importtartalma (ha ismert):