Heti sajtómegjelenések 15. hét
Az alábbiakban olvashatók az EXIM Magyarország elmúlt heti legfrissebb sajtómegjelenéseinek összefoglalói.
Cultvisit.hu: Csizik Balázs: ha Molnár Ani bízik bennem, az számomra jelzésértékű
,,Interjú Csizik Balázs fotográfussal és Molnár Ani galeristával, az EXIM Határtalan Kultúra Program képzőművészeti pályázatának nyertes párosával. Csizik Balázs a népművész nagyapja által már korán megismerkedett a fafaragással, a művészi eszközhasználattal, és habár mára saját eszköztára is több médium irányába bővült, az évek alatt felgyűlt érzéseket és gondolatokat leginkább mégis a fotográfia segítségével tudja kifejezésre juttatni. Munkásságának visszatérő eleme a város-ember-természet hármas kapcsolatrendszerének megjelenítése a redukció és absztrakció formanyelvén. Az EXIM Magyarország Határtalan Kultúra Programjának keretében, az Art is Business Egyesülettel közösen elindult képzőművészeti ösztöndíjpályázatot is megnyerte galeristájával, Molnár Anival, akivel már a nemzetközi bemutatkozásra készülnek. Ennek apropóján beszélgettünk velük közös együttműködésükről és terveikről, valamint az alkotófolyamatok menetéről.” (link)