Ciklusváltó évek, párhuzamos életrajzok, Magyar Bankszövetség 2017.

Urbán Zoltán, Eximbank 

  • Hogyan került a bankszakmába?

1990-től dolgozom a bankszektorban. A megelőző években egy német, kórháztechnikai eszközöket forgalmazó cég külkereskedőjeként sok mindent megtanultam a kereskedelmi oldalon. Így bankárként könnyebben értettem meg a kereskedelmi partnerek gondolkodását, finanszírozási igényeik komplexitását egy-egy ügylet kapcsán, hiszen én is ültem az asztal másik oldalán. 1990-ben a cég kivonult Magyarországról. Ahogy említettem ekkor kezdődött a pénzintézeti pályafutásom az ipari szövetkezet bakjánál a Iparbankháznál. A nemzetközi üzletág felépítésére kértek fel, mint osztályvezetőt.

  • Mi történt az Iparbankház után?

Maradtam a kaptafánál, „építettem” tovább. Elfogadtam az OTP Bank megbízását a nemzetközi szindikálási terület kialakítására. A legelső ügyletünk egy törökországi tranzakció volt 2 millió dollár értékben, mely tapasztalatai alapján leraktuk a projektfinanszírozás alapjait. Gyorsan bővültünk, növekedtünk, olyan sikeres projekteket valósított meg a mi kis csapatunk, mint például a Ferihegy 2-es terminál felépítéséhez kapcsolódó tranzakció, amit a CIB Bankkal és a Royal Bank of Canadával közösen finanszírozott az OTP, ez már meghaladta a 100 millió dollár ügyletértéket. Az OTP-nél a központi vállalati üzletágat vezettem igazgatóként, mikor megkeresést kaptam a Bayerische Hypothekenbankból. Mint a korábbiakban mindig itt is egy új terület létrehozása lett a feladatom, aminek keretében én lehettem a Magyarországi a strukturált finanszírozás meghonosítója.

  • Tudna mondani emlékezetes példákat?

Hozzánk köthető egyebek között az utolsó Ikarusz-export finanszírozás, sőt az utolsó utánit is, amikor már Irisbus néven. Emlékezetes kihívás volt a Medicor brazíliai exportja. A gyár röntgenkészülékeket szállított a brazil hadseregnek, és bizony időbe tellett, mire meggyőztük a partnereket, hogy nem hadi eszközökről van szó, hanem egészségügyi gépekről, mivel Brazíliában a hadsereg működtetett számos egészségügyi intézményt, kórházat is.

  • Az életrajza szerint folyamatosan váltogatott a magánszféra és az állami tulajdonban lévő bankok között. Mi vonzotta az állami hitelintézetekben?

Véleményem szerint Magyarországon az állami pénzintézetek szerepvállalása jelentős és meghatározó. A Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB) egy közös finanszírozási ügylet során kerültem kapcsolatba. A sikeres tranzakció lezárását követően felkértek, hogy csatlakozzam hozzájuk vezérigazgató-helyettesként. Az ajánlatra két nap után igent mondtam, mert az a véleményem, hogy állami pénzintézetben dolgozni nagy presztízs, kihívás és megtiszteltetés. Az állami pénzintézet az, ahol a szakmai tudás, a prudens kreativitás és az elkötelezettség és a társadalmi küldetés egyaránt rendkívül fontos, hogy valós hozzáadott értéket teremtsünk. Egy állami pénzintézet nem profitorientált, hanem elsődleges feladata, hogy hozzájáruljon a gazdaság versenyképességének fejlesztéséhez. Meggyőződésem, hogy szükség van állami pénzintézetekre, amelyek kiegészítő partnerei lehetnek a kereskedelmi bankoknak. Mi nem versenyzünk a partnereinkkel, hanem kiegészítjük egymást a piacon. Ez nem gond, mivel nálunk nem a profit maximalizálása a cél.

  • A válság után nem sokkal történt, hogy ismét visszakerült az állami szférába. Hogyan történt ez?

2010-ben habozás nélkül igent mondtam a korábbi főnököm hívó szavára, mivel kihívásnak érzetem, hogy állami pénzintézeti eszközökkel hogyan tudjuk a kereskedelmi bankok befagyott vállalati hitelezését visszatéríteni a válság előtti szintre. 2013-ig dolgoztam az MFB-ben, majd a Garantiqa Hitelgarancia vezérigazgatói posztját töltöttem be. Az intézmény szintén fontos szerepet tölt be a hitelezés segítésébe. Vezetésem alatt korszerűsítettük a termékportfóliót, valamint felgyorsítottuk a garancia kibocsátási folyamatot. 2014 végén kért fel a Külgazdasági és Külügyminiszter a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. intézménypárosának vezetésére. Ezt tartom szakmai karrierem csúcsának. A hitelezésünkkel nagyon sokat segítünk a gazdaságnak. Az Eximnek jelenleg évente 200 milliárd forint körül van a nemzetgazdaságra gyakorolt pozitív hatása, vagyis ennyivel több az a bevétel, amit az általa finanszírozott programok az államnak adók és járulékok formájában visszahoznak, mint amennyit a hitelek kamattámogatása vagy a biztosítások kárkifizetése elvisz.

  • Mennyire versenyeznek egymással az állami hitelprogramok?

Nem versenyeznek, hanem kiegészítik egymást. Más-más céllal kínálja a hiteltermékeket az MNB, az MFB és az Exim. Az MNB-s Növekedési Hitelprogram például önkormányzatokat nem hitelezett, az agráriumban is csak szelektáltan finanszírozott. Az Eximre is igaz volt, hogy refinanszírozott ugyan kereskedelmi bankokat, de elsősorban az exporthitelezésben volt jelen. 2014-ben bővült ki az Exim tevékenysége úgy, hogy megjelent a belföldi hitelezési piacon is. A világ ugyanis változik. Egy belföldi cégnek a versenyt a belföldi piacon már nem csak hazai cégekkel szemben kell megnyerni, de a külföldiekkel szemben is versenyképesnek kell lennie. Egy balassagyarmati vállalkozó ma már nem 50 kilométeres körzetben versenyez a konkurenciával, az internet miatt az egész világgal versenyeznie kell. Ezért a hitelezésünk most már a közvetett exportra is kiterjed, azokra a cégekre, amelyek beszállítói a nagy exportálóknak.

  • Milyen a viszonyuk a tulajdonossal?

Külön extra értéknek tartom, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Azáltal, hogy a külpolitika és a külgazdaság menedzselését közös minisztérium viszi, az Eximbank maximális ki tudja teljesíteni azt a küldetését, hogy az export piacokon megjelenő magyar vállalkozások versenyképességét segítse. Azzal, hogy a KKM felügyelete alá tartozom, nyertem több száz olyan kollégát, akik segítenek az akvizíciókban. A diplomaták, nagykövetek az exportőrök és az EXIM kinyújtott karjai, ők hozzák be a potenciális ügyleteket, és segítenek, ha elakadok valamiben. Most például egy erőművet építenek Indonéziában, amelyhez a turbinák egy részét a GE veresegyházi üzemében építik. Ebben a projektben nagyon fontos szerepe volt Magyarország indonéziai nagykövet asszonyának is, de említhetnék más országból is hasonló példákat.

  • Bankárként mire a legbüszkébb?

Az emlékplakett-gyűjteményemre. Talán a török erőmű ezek közül a legkedvesebb, hiszen az erőműben egy magyar szabadalom, a Heller-Forgó hűtőtorony épült meg. Ráadásul a projekt sikeres volt és a hitel is visszafizetésre került. Arra is büszke vagyok, hogy azok az Ikarus buszok is ott futnak még Teherán utcáin, amelyek finanszírozásában szerepem volt, és persze büszke vagyok arra a magyar kisvállalkozásra is, amelyik fogazott hajtásláncot exportál a világ 90 országába.

  • Mit szeretne még elérni?

Szeretném, ha egyre kisebb lenne az Eximbank, mert ez azt jelenti, hogy a piaci szereplők átvették a helyünket. A következő 2-3 éves periódusban viszont még évi 6-7 százalékos növekedést tervezünk, szemben a korábbi 20-30 százalékossal, de ez már a minőségi növekedés időszaka. Főleg arra koncentrálunk, hogy a kockázatos piacokon megjelenő partnereket segítsük. Nekünk ma 134 országban van limitünk a keleti és déli nyitásnak köszönhetően, és abban, hogy a hazai vállalkozások ezekbe az országokba eljussanak, szükség van a segítségünkre. Jelenleg 34 országba finanszírozunk exportot, én azt szeretném, ha ezt legalább megdupláznánk, több mint 70 országban lennének szolgáltatásaink, és eközben megkétszereznénk a magyar exporthoz kapcsolódó hiteleinket és biztosításainkat is.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban szabályzat

megértettem

Mik azok a „cookie-k”, avagy a „sütik”

  • Egyes általunk használt "sütik" elengedhetetlenek az oldal megfelelő működéséhez („folyamat sütik”), mások információkat gyűjtenek a weboldal használatával kapcsolatban (statisztikák), hogy még kényelmesebbé és hasznosabbá váljon az oldal. Néhány "süti" csak átmeneti és eltűnik a böngésző bezárásával, míg léteznek tartós változatok is, melyek huzamosabb ideig számítógépen maradnak.

A "sütik" célja

  • a látogató beállításainak, használati szokásainak rögzítésével az oldalon való navigáció és ezáltal a honlap használatának megkönnyítése
  • a felhasználói élmény javítása, azáltal, hogy információt gyűjtünk arról, hogy a látogató hogyan használja a weboldalt, mely oldalait látogatja vagy használja leggyakrabban. Így megtudhatjuk, hogyan biztosítsunk még jobb felhasználói élményt, ha ismét meglátogatja oldalunkat
  • statisztikák gyűjtése, melyek elemezése segíti megérteni azt, hogy a látogatók hogyan használják a website mellett a további online szolgáltatásokat, amelyeket ezáltal tovább fejleszthetünk
  • a weboldal továbbfejlesztése, majd finomhangolása a látogatói igényeknek megfelelően

Ilyen "sütiket" használunk 

  • "munkamenet sütik"
    A "munkamenet sütik" a honlap böngészéséhez, a funkciók használatához szükségesek, többek között lehetővé teszik a látogató által adott oldalon, funkcióban vagy szolgáltatásban végzett műveletek megjegyzését. A "munkamenet sütik" alkalmazása nélkül a honlap zökkenőmentes használata nem garantálható. Érvényességi idejük az adott látogatás időtartamára terjed ki, a "sütik" a munkamenet végén vagy a böngésző bezárásával automatikusan törlődnek.
  • "használatot támogató sütik"
    Ezek a "sütik" lehetővé teszik, hogy honlapunk megjegyezze, hogy milyen működési módot választott (pl. honlap magyar vagy angol változatot használja, kereső eredmény listájában hány találat jelenjen meg egyszerre stb.). Ez annak érdekében történik, hogy a következő látogatás alkalmával ezeket ne kelljen újból megadnia. 
  • "teljesítményt biztosító sütik" segítségével információt gyűjtünk arról, hogy látogatóink hogyan használják honlapunkat. Teljesítménymérés céljából weboldalunk minden látogatás alkalmával harmadik fél általi „sütiket” használ. A „sütik” használatával nyomon követjük, hogy a weboldalt hányan látogatják, és milyen tartalmak iránt érdeklődnek. Minden információt név nélkül tárolunk és a látogatók viselkedésének anonim elemzésére használjuk, hogy magas színvonalú élményt tudjunk biztosítani a felhasználóknak.
    A honlapunk a Google Analytics analitikai célú sütijeit használja. A szolgáltatással kapcsolatos részletes tájékoztatót a következő linken keresztül érhető el: https://www.google.com/analytics/terms/us.html

Maximális biztonság

  • Lényeges, hogy a bank a "sütik" engedélyezése esetén sem jegyez meg semmilyen azonosítót vagy jelszót. A látogató a "sütik" elfogadása esetén is teljes biztonságban használhatja szolgáltatásainkat.

A "sütik beállításának" ellenőrzése, a "sütik" letiltása

  • A modern böngészők engedélyezik a "süti beállítások" módosítását. A böngészők egy része alapértelmezettként automatikusan elfogadja a "sütiket", de ez a beállítás is megváltoztatható annak érdekében, hogy a jövőre nézve megakadályozza a látogató az automatikus elfogadást. Átállítás esetén a böngésző a továbbiakban minden alkalommal felajánlja a "sütik beállításának" választási lehetőségét.
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy mivel a "sütik" célja a weboldal használhatóságának és folyamatainak támogatása, valamint megkönnyítése, a "sütik" letiltása esetén nem tudjuk garantálni, hogy a látogató képes lesz a weboldal valamennyi funkciójának teljes körű használatára. A weboldal ez esetben a tervezettől eltérően működhet a böngészőben.