Az Eximbank kockázati tőkealap több lépcsőben, összesen 700 millió forint finanszírozással erősíti a Nanushka International Zrt. bővülési terveit.
A befektetésnek köszönhetően a társaság 2017-ben több mint duplájára növelte árbevételét és tovább fokozta a márka nemzetközi jelenlétét.
Az EXIM Exportösztönző Magántőkealap legfőbb célja a magyar exportbevétel növelése olyan társaságok számára biztosított tőkeemeléssel, tulajdonosi kölcsönnel, amelyek már exportra termelnek, vagy az export szerepel a terveik között. A Nanushka két legfontosabb piaca immár az USA és Nagy-Britannia, ugyanakkor termékei a sokféle értékesítési csatornának köszönhetően szinte az egész világon megvásárolhatók. A női ruhák mellett folyamatosan bővül a kiegészítők (cipők, övek, táskák, stb.) kínálata is.
„19-re is lapot szeretnénk húzni, mert olyan intenzív a növekedés hétről hétre, hogy azt látjuk, hogy két éven belül meg lehet 15-20-szorozni a cég méretét” – mondta a Forbesnak adott interjújában a Nanushka tervezője Sándor Szandra.
Az EXIM Növekedési Magántőkealap tőkebevonásával a Nanushka hazai és nemzetközi kiskereskedelmi fejlesztéseit és terjeszkedését erősíti.
A magyar brand először mutatkozott be a New York-i divathéten, és rögtön a legnagyobbak között kapott helyet a helyi idő szerint vasárnap délelőtt megrendezett bemutatón.
Fotó: nytimes.com
Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által
Adószám:
10949638-2-44
Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB
Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által
Adószám:
10949621-2-44
Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003
Bank account number:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB
Bank account number:
10918001-00000001-04530003
Номер банковского счёта:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB
ИНН: 10949638-2-44
Номер банковского счёта:
10918001-00000001-04530003
ИНН: 10949621-2-44
Hiteligénylő vállalkozás mérete és a hitel devizaneme | Ügyfélkamat | |||
1. év | 2-3. év | 4-6. év | ||
KKV | EUR | 0,10% | 0,19% | 0,69% |
HUF forgóeszköz 720 M alatt | 0,10% | 0,10% | ||
HUF | 0,55% | 0,80% | 1,30% | |
USD* | 2,25% | 2,50% | 3,00% | |
NV | EUR | 0,19% | 0,69% | 1,69% |
HUF | 0,80% | 1,30% | 2,30% | |
USD* | 2,50% | 3,00% | 4,00% | |
* 2020. január 1-re jegyzett 12 havi USD LIBOR |